Birkózás: Bácsi Péter nyert Belgrádban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.04. 16:10
A 29. alkalommal megrendezett Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyen a kötöttfogású csapatból a világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózó Bácsi Péter aranyérmet szerzett a 75 kilogrammosok között, míg Krasznai Máté, Szabó Martin, Kun Renátó, Szilvássy Erik, Török Zsolt és Mertse Ádám harmadik lett a több nemzetet felvonultató emlékversenyen.

A hagyományokhoz híven ismét Szerbia fővárosában, Belgrádban rendezték meg a Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyt, amkelyen, mint minden évben, ezúttal is képviseltették magukat Magyarország birkózói. A mieink közül heten állhattak dobogóra.

A 75 kg-ban a múlt évben világ- és Európa-bajnoki címet szerző (80 kg-ban) Bácsi Péter tesztelte magát, és nyugodtan kijelenthetjük, remekül sikerült a fogyasztása és a formaidőzítése is, hiszen aranyérmet szerzett a Ferencváros kiválósága. Bácsi a döntőig vezető úton legyőzte többek között a későbbi harmadik helyezett Szabó Martint, majd a fináléban a világbajnok (71 kg-ban) oroszt, Labazanov Csingizt pontozással múlta felül, így megérdemelten állhatott a dobogó tetejére.

Bronzérmet szerzett a szintén új súlycsoportban versenyző Krasznai Máté, aki négy mérkőzésből hármat megnyert svéd, orosz és szerb ellenfeleivel szemben. Ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott 80 kg-ban a Fradi junior-vb-ezüstérmese, Kun Renátó, 85 kg-ban a Pénzügyőr SE birkózója, Szilvássy Erik, aki a harmadik helyért a szerb U23-as Eb-ezüstérmes Sztankicsnál bizonyult jobbnak, valamint a 98 kilogrammosoknál Török Zsolt és Mertse Ádám is bronzérmet vehetett át.

A verseny színvonala évről évre nő, hiszen idén már Oroszország első három csapata mellette többek között a grúzok és a svédek is versenybe szálltak, így csaknem 100 versenyző mérhette össze tudását.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
18 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33