Olimpia 2024: hétfőn döntenek a párizsi pályázatról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.09. 11:48
A párizsi önkormányzat hétfőn dönt arról, hogy a francia főváros pályázzon-e a 2024-es olimpia megrendezésére.

Jean-Francois Martins alpolgármester optimista, szerinte Párizs harcba száll a játékokért. Hozzátette, ugyan Anne Hidalgo főpolgármester tavaly még óvatosan nyilatkozott az ügyben, mivel számára akkor kérdéses volt, hogy megéri-e próbálkozni a kandidálással, de azóta sikerült meggyőzni.

Martins hozzátette: Párizs minden bizonnyal most csak a 2024-es olimpiát célozza meg, noha néhány leendő riválisa 2024 mellett a 2028-as játékokra is jelentkezhet.

Párizs – amely 1900 és 1924 után harmadszor lehetne házigazda – pályázott a 2012-es rendezésre is, ám alulmaradt Londonnal szemben, míg korábban az 1992-es és 2008-as játékokról is lemaradt.

A városoknak idén szeptember 15-ig kell jelezniük rendezési szándékukat, de később visszavonhatják a pályázatot. A házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB.

Mostanáig Boston mellett Róma, valamint a német „háziversenyben” győztes Hamburg jelezte, hogy versenybe száll a 2024-es ötkarikás seregszemléért.

Párizs mellett Baki, Doha és Isztambul érdeklődik, akárcsak korábban Durban, amely azonban időközben – úgy tűnik – letett a kandidálásról. A dél-afrikai sportminiszter februárban irreálisnak
nevezte a jelentkezést.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

Legfrissebb hírek

Olimpia 2040: Varsó megkezdte a kandidálás előkészítését

Egyéb egyéni
2025.11.28. 13:31

A berlini városvezetőség kitart az olimpiai pályázat mellett

Egyéb egyéni
2025.11.28. 12:05

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Népszavazás dönt Észak-Rajna-Vesztfáliában az olimpiai pályázatról

Egyéb egyéni
2025.11.20. 16:25

Világkupanyitány a gyorskorcsolyázóknál: lesz ez még jobb!

Téli sportok
2025.11.17. 18:32

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
2025.11.13. 16:57

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
2025.11.12. 19:21
Ezek is érdekelhetik