Hosszabbítás: Dibusz Dénessel Barcstól Feröerig

„Oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn”, énekli a Hobo Blues Band – Dibusz Dénes a mélységgel kötött röpke ismeretség után immár egy éve megállíthatatlanul kúszik felfelé. Hogy meddig juthat, megjósolhatatlan, személyében mindenesetre újabb kiváló kapussal gazdagodott a válogatott, a Ferencváros, és meglehet, a közgazdaság-tudomány is. Merthogy a már négyévesen kapuskesztyűt húzó futballista nappali tagozaton végezte el a pécsi közgázt, mégsem ellenkezik, ha „flúgosozzák” őt vagy kollégáit. Érdeklik az extrém sportok, az „eredeti” Ronaldo, Szeiler József volt egykor a példaképe, és akad egy lila-fehér klub, amelyikért rajong…

– Meglehetősen ritka futballistaberkekben, hogy valaki még aktív karrierje alatt elvégezze a közgázt.
– Számomra mindig is a tanulás jelentette a prioritást. A szüleim azt sulykolták belém, suli, suli, suli – és aztán a foci. Máskülönben gyerekként valóban nem tudhattam, mi sül ki a futballból, már csak ezért is szerepelt jogosan az első helyen az iskola.

– De probléma, hogy szakmájára – mármint a gyepen műveltre – egyáltalán nem jellemző a továbbtanulás?
– Igen. Szerintem lehetne neki a jelenleginél nagyobb szerepet szánni, már csak azért is, mert maga a futball is észjáték. Találni persze ösztönös zseniket, akiknek teljesen mindegy, mennyire képzettek, mert zsigerből tudják, mikor mit kell tenni a pályán, de talán nekik sem ártana egy másik utat nyitniuk, amelyen elindulhatnak a karrier utáni életben. Nem mintha már erre gondolnék, most még egyértelműen a futball tölti ki a napjaimat, ám egyszer vége lesz. A szerencsésebb akkor vállalkozni kezd vagy edzőként, esetleg vezetőként marad a sportágban, de akinek erre nem adódik lehetősége, biztos nehéz helyzetbe kerül, amit nem lehet könnyű kezelni.

– Azt mennyire lehetett, amikor Feröeren ott állt a játékoskijáróban címeres mezben jó négy évvel azután, hogy Barcson a budaörsi támadásoknak igyekezett megálljt parancsolni?
– Berezelve nem voltam, bár meglepett, hogy napokkal az októberi meccs előtt megszületett Dárdai Pál döntése, és hogy megkapom az esélyt, de úgy voltam vele, rászolgálhattam. Nem mondom, volt néhány álmatlan éjszakám. Miközben roppant motiváltnak éreztem magam, kattogott az agyam, felidéztem pályafutásom pillanatait, azokat is, amikor nem gondoltam volna, hogy a válogatottság valaha megadatik.

A Dibusz Dénessel készült beszélgetés további részletei a Nemzeti Sport szombaton megjelenő, Hosszabbítás című mellékletében.