Olimpia: Berlin túl szegény a rendezéshez a közgazdász szerint

MTI MTIMTI MTI
2015.02.11. 17:18
A 65 milliárd eurós adóssággal rendelkező Berlinnek kétszer is át kell gondolnia, hogy pályázzon-e a 2024-es nyári olimpiára – véli a német gazdaságkutató intézet szakértője, Karl Brenke.

A neves közgazdász kiemelte: a fővárosnak az infrastruktúra és a tömegközlekedés terén is jelentős fejlesztéseket kell végeznie.

A játékok rendezési költségére nincs konkrét számadat, ezt 2.5 milliárd euróra (772 milliárd forint) becsülik, de ebben az összegben még nincsenek benne a játékokhoz nélkülözhetetlen beruházások költségei.

„Van egy olyan megérzésem, hogy Berlin belecsúszik egy olyan helyzetbe, ahonnan nem tudna felemelkedni" – tette hozzá Brenke.

Kiemelte: a német főváros nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy belevágjon egy ilyen költséges pályázatba. A német főváros – amely 1936-ban már volt házigazda – Hamburggal van versenyben, hogy Németországból melyikük kandidáljon a 2024-es ötkarikás játékokra. A Német Olimpiai Bizottság márciusban választ közülük.

Brenke szerint a hamburgi kandidálás is problémás lehet, hiszen kevés, olimpiára alkalmas létesítmény van ott, hiányzik például egy központi olimpiai stadion is. A közgazdász hiányolja a lakosság tájékoztatását az ötkarikás rendezés előnyeiről és hátrányairól, veszélyeiről.

„Ha megnézzük a mindenkori olimpiákat vagy labdarúgó-világbajnokságokat, az igazi győztes a NOB és a FIFA. A rendező városoktól mindig egyre több pénzt kérnek" –mondta Brenke.

A 2024-es olimpiára eddig hivatalosan csak Boston és Róma jelentkezett, míg Párizs, Durban, Baku, Doha és Isztambul komolyan érdeklődik.

A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

A jövő évi játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35