Asztalitenisz: Póta már 14. helyen a női világranglistán

MTI MTIMTI MTI
2015.01.03. 18:34
Előző pozíciójához képest négyet javítva már a 14. helyen áll Póta Georgina a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) legfrissebb világranglistáján.

A sportágban 2001 óta készülő számítógépes rangsorok történetében mindössze kétszer volt példa arra, hogy magyar asztaliteniszező előkelőbb helyet foglalt el: Tóth Krisztina a legelső évben, 2001 januárjában, majd 2003 decemberében is a 13. helyen állt – emlékeztetett rá szombati tájékoztatójában a hazai szövetség.

A Berlinben légióskodó, 29 éves Póta – aki az októberi világkupán negyedik, az ITTF World Tour-sorozatának decemberi döntőjében pedig bronzérmes volt – a harmadik legjobb európai
állampolgárságú, ugyanakkor a legjobb európai származású asztaliteniszező az ez évi első listán.

Az első száz között a férfiaknál két magyar szerepel – Pattantyús Ádám 81., Kosiba Dániel 91. –, míg a nőknél három, Póta mellett Madarász Dóra és Lovas Petra is tagja a bővebb elitnek, 75., illetve 98. helyével.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban a döntőért játszhat Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.27. 13:38

Asztalitenisz: Szántosi Dávid bravúrgyőzelemmel jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.08.26. 20:23

Asztalitenisz: Szántosi Dávid győzelemmel rajtolt Csehországban

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:56