Vívó-vb: Rédli András kikapott a nyolcaddöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.20. 16:14
Harmadik asszójában vereséget szenvedett Rédli András, így a 11. helyen végzett a kazanyi vívó-világbajnokság férfi párbajtőrversenyében.

Az idén Európa-bajnok magyar vívó az izraeli Yuval Shalom Freilich és a kanadai Hugues Boisvert-Simard ellen aratott győzelme után Pak Kjung Duval került szembe. A mérkőzés előtt elárulta, hogy nem szeret a dél-koreaival vívni, ezért nem igazán fog kezdeményezni, lehet, hogy egyetlen tusra marad majd a döntés. Mivel az ázsiai is óvatos volt, az első két szakasz nagyon gyorsan lement, a bíró ugyanis passzivitás miatt a következő három percet indította el. A harmadikban aztán Pak nekiindult, és előbb 2:0-ra, majd Rédli szépítése után 3:1-re ellépett. A magyar párbajtőröző innen koncentrált vívással egyenlített, így jöhetett a ráadás, vagyis tényleg egy tus döntött. Rédlinél volt a kedvezmény, de ez végül nem számított, mert Pak egy szép lerohanással egylámpás tust ért el, ezzel a negyeddöntőbe jutott.

„Lábbal és kézzel is gyorsabb nálam, a végén pedig egy jó tust adott – összegzett Rédli. – Az utolsó fél percben, miután kiegyenlítettem, egy ideig próbáltam még támadni, de nem szabad ajtóstul rontani a házba" – indokolta, miért hagyta végül a hosszabbításra a döntést, amikor pedig egymás után két találatot adott.

„Egyébként szeretem is a hosszabbításokat, nem tartok tőlük. Ezúttal bár én voltam a kedvezményezett, igyekeztem támadóbb szellemben meglepni, de nagyon jól indult, nem tudtam kivédeni.”

Somfai Péter 37., Boczkó Gábor 48., Szényi Péter 51. lett.

VÍVÓ-VB (KAZANY)
FÉRFI PÁRBAJTŐR
A 64 KÖZÖTT
Rédli András–Yuval Shalom Freilich (izraeli) 14:10
Pavel Pitra (cseh)–Boczkó Gábor 15:14
Csang Cseng-csie (kínai)–Somfai Péter 15:14
Ruszlan Kurbanov (kazah)–Szényi Péter 15:10
A 32 KÖZÖTT
Rédli–Hugues Boisvert-Simard (kanadai) 15:10
A 16 KÖZÖTT
Pak Kjung Du (dél-koreai)–Rédli 4:3

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46
Ezek is érdekelhetik