Vívó-vb: negyeddöntőben a női és a férfi párbajtőrözők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.23. 10:15
A várakozásnak megfelelően magabiztosan győzte le a magyar női párbajtőr-válogatott a brazilokat, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a kazanyi vívó-világbajnokságon. A női csapatot követve a férfi párbajtőr-válogatott is negyeddöntős lett.
A Szász Emese, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Budai Dorina összeállítású együttesnek kedden kellett volna megkezdenie menetelését, de a 32-es táblán nem vívhatott, mivel ellenfele, a panamai csapat nem állt ki, illetve a dél-amerikaiak közül csak egy vívó jelent meg a kiírt időpontban a megjelölt pástnál. Így a szerda reggeli volt az első mérkőzés, amelyen az eredetileg várhatónál némileg könnyebb ellenfél jutott a mieinknek, előző nap ugyanis a svájciak sérülések miatt csak egy asszót vívtak a brazilokkal, vagyis a dél-amerikaiak kerültek be a nyolcaddöntőbe. Az esélyeiket valamelyest növelte, hogy már náluk vív a korábban olasz színekben csapatban világbajnok, egyéniben vb-bronzérmes Natalie Moellhausen. Vele is kezdtek a brazilok, s a Révész elleni asszóját 5:4-re meg is nyerte, később viszont kikapott Budaitól és döntetlent ért el Szásszal szemben. A magyar együttes ugyanakkor – amelyben mind a négy csapattag lehetőséget kapott – a második pártól kezdve végéig és egyre nagyobb különbséggel vezetett, így nem is volt kérdéses, melyik válogatott folytathatja szereplését a negyeddöntőben. A mieink melletti páston vívtak a központi teremben az amerikaiak és a lengyelek, végül előbbiek meggyőző fölénnyel, tíz tusnyi különbséggel nyertek, így Szásznak és csapattársainak őket kell legyőzniük az elődöntőbe kerülésért. VÍVÓ-VB
NŐI PÁRBAJTŐR, A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Brazília 45:28
NŐI PÁRBAJTŐR, A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Brazília 45:28



Ugyanakkor míg a nők simán megverték a brazilokat, addig a férfiak rögtön egy nagyon erős ellenféllel, az idei Európa-bajnokságon ezüstérmes, többek között a franciákat legyőző spanyolokkal kezdtek, és végig kiélezett, izgalmas csatában nyertek.

A sikerben jelentős szerepe volt annak, hogy Rédli András az első két asszóját megnyerte, Imre Géza a harmadik pástra lépése alkalmával 10:5-re verte meg Pau Rosellót, a Boczkó Gábor helyére az utolsó párharcra beálló Somfai Péter pedig vissza tudta verni – a pekingi olimpia bronzmérkőzésén éppen Boczkót legyőző – José Luis Abajo támadásait, s 12:11-gyel nemcsak megőrizte a nyolcadik pár utáni kéttusos előnyt, hanem még egyet hozzá is tett.

A záró asszó előtt a mérkőzést a sajtólelátóról követő egykori csapattárs, Kulcsár Krisztián, a nemzetközi szövetség (FIE) sportigazgatója Somfait arra biztatta, hogy onnan, ahol jól érzi magát, tíz centivel álljon hátrébb Abajo ellen, s akkor nem lesz gond. Indoklásként azt fűzte hozzá, hogy a spanyol nagyon megy előre, de ha megfelelő távolságra áll tőle az ember, akkor „fel lehet szúrni”. Somfai sikeresen oldotta meg feladatát, ezzel továbbjuttatta a magyar csapatot, amely az elődöntőbe kerülésért az oroszokkal vív.

VÍVÓ-VB
FÉRFI PÁRBAJTŐR, A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Spanyolország 45:42
Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46
Ezek is érdekelhetik