Vívó-vb: elbuktuk a Dél-Korea elleni elődöntőt

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.21. 14:54
A magyar férfi kardválogatott 45:32-re kikapott Dél-Koreától a Kazanyban zajló vívó-világbajnokság elődöntőjében. A bronzmérkőzésen majd az oroszokkal találjuk szembe magunkat.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Szatmári András, Decsi Tamás összeállítású válogatott az ukránok és az olaszok legyőzése után a dél-koreaiakkal találkozott, és ahogy negyeddöntős fellépésén, úgy ezúttal sem esélyesként vívott. Már csak azért sem, mert az egyéni világranglista első két helyezettje, a Kazanyban ezüstérmes Gu Bon Gil, valamint Kim Jung Hvan szerepelt többek között a túloldalon.

Ezúttal a magyarok nem is tudták borítani a papírformát, gyakorlatilag simán kikaptak a dinamikusabbnak, agresszívabbnak, gyorsabbnak tűnő ázsiaiaktól. A kilenc asszóból hetet utóbbiak nyertek, a magyar csapatnak pedig egy-egy döntetlenje, illetve győzelme volt. Ez a kettő Szilágyi nevéhez fűződik, de a megnyert párharc nem befolyásolta döntően a végkimenetelt, mivel a legvégén zajlott, amikor a dél-koreaiak már nagy különbséggel vezettek.

A sérülten pástra lépő Szatmárit menet közben Decsi váltotta, de ő sem tudott javítani az összképen. Öt vereség után jött a döntetlen, majd 24:40-es állást követően Szilágyi 8:5-ös győzelme. A vége 13 tusos vereség lett.

A másik ágon a németek meglepetésre legyőzték a címvédő oroszokat, így a magyarok a házigazdák csapatával csapnak össze a bronzéremért, közép-európai idő szerint 16.10-kor.

VÍVÓ-VB, KAZANY
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Ukrajna 45:39
NEGYEDDÖNTŐ
Oroszország–Franciaország 45:34
Németország–Egyesült Államok 45:41
Dél-Korea–Románia 45:37
Magyarország–Olaszország 45:39
ELŐDÖNTŐ
Németország–Oroszország 45:40
Dél-Korea–Magyarország 45:32

 

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik