Kick-box: elsőként végeztek a magyarok a szegedi vk-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 11:42
15 arany-, 14 ezüst- és 25 bronzérmet gyűjtöttek be a magyarok (felnőtt kategóriában) a szegedi kick-box világkupán. Férfi és női versenyzőink is kiemelkedően szerepeltek a point fighting szabályzatban, ahol Veres Richárd, Imre Tamás, Morádi Zsolt, Szűcs Anita, Nagy Henrietta és Kodár Anna révén hat elsőség született az 55 kg-os súlycsoporttól a 89 kg-osig. Erősnek bizonyultak még a magyarok a light-contact küzdelmekben is, melynek különböző súlycsoportjaiban hét arannyal zártak.

A vk-n az utánpótlás is tarolt: a különböző korosztályokban – beleértve a felnőtteket is – összesen több, mint 200 érmet szerzett a magyar csapat, ezzel a válogatott elsőként az országok éremtáblázatán.

„A teljes magyar kick-box közösség számára felemelő érzés, hogy a hazai versenyzők több mint kétszázszor állhattak fel a dobogóra a szegedi kick-box világkupán, és ezzel az első helyen zárt Magyarország az éremtáblázaton. Külön öröm számunkra, hogy mind az utánpótlás, mind a felnőtt korosztály kivette a részét a sikerből. Nyugodtak lehetünk tehát afelől, hogy a sportág jelene mellett a jövője is jó kezekben van, a feladatunk, hogy megtartsuk őket a továbbiakban" – nyilatkozta dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke, a MOB alelnöke.

Legfrissebb hírek

Nyolc magyar arany született a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán

Egyéb egyéni
5 órája

Kick-box: két nap után 27 aranyéremnél tartanak a magyarok a budapesti világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.14. 21:55

Magyar csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa

Egyéb egyéni
2025.06.13. 20:34

Több mint 3000 kick-boxos küzd meg egymással a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2025.06.10. 14:28

Világjátékok: Busa Andrea bekerülne a sportolói bizottságba

Egyéb egyéni
2025.05.23. 12:28

Dorner Réka két aranyérmet nyert a kick-boxosok törökországi világkupáján

Egyéb egyéni
2025.05.19. 14:24

Tíz aranyat nyertek a magyar kick-boxosok Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.02.25. 11:40

Négy magyar arany a kick-box Európa-kupán

Egyéb egyéni
2025.02.04. 10:57
Ezek is érdekelhetik