Birkózás: magyar vereséggel indult az Eb második napja

2014.04.02. 09:52
A nap egyetlen szabadfogású magyar indulója, Molnár József négy perc után technikai tussal kapott ki a tavalyi Eb-n ezüstérmes fehérorosz Vlagyiszlav Andrejevtől a vantaai birkózó Európa-bajnokság 57 kilogrammos súlycsoportjának 1. fordulójában.

Kérdéses volt a verseny előtt, hogy Molnár József 57 vagy 61 kilóban indul harmadik felnőtt kontinensviadalán. Végül le tudott fogyni a kisebb súlycsoportba, de a sorsolás kibabrált vele. Mindjárt az első fordulóban a fehérorosz Eb-ezüstérmessel kellett birkóznia. Molnár József 57 vagy 61 kilóban indul harmadik felnőtt kontinensviadalán. Végül le tudott fogyni a kisebb súlycsoportba, de a sorsolás kibabrált vele. Mindjárt az első fordulóban a fehérorosz Eb-ezüstérmessel kellett birkóznia.

Gulyás István szakágvezető abban reménykedett, hogyha a 21 éves versenyző kivédekezi az első három percet, a folytatásban érvényesülhet a testi ereje, azonban ellenfele már az első menetben 5:0-s előnybe került, a másodikban pedig megkontrázta Molnár egyik támadását, többször megpörgette, így a szabályok értelmében, a negyedik perc végére kialakult 11:0-s előny miatt beszüntették a meccset.

A nap másik magyarja, a 60 kilogrammos hölgyek között induló Galambos Ramóna a londoni olimpián 55 kilogrammban bronzérmes Yulia Ratkevich ellen kezd.

BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, VANTAA
Szabadfogás. 57 kilogramm. 1. forduló:
Molnár József–Andrejev (fehérorosz) 0:11-nél technikai tus

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
6 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33