Sakk: Polgár Judit kapta meg a sportág „Oscar-díját”

MTI MTIMTI MTI
2013.10.01. 19:22
A női világranglistát megszakítás nélkül csaknem negyedszázada vezető Polgár Judit vehette át a Caissa Díjat, amelyet a sportág berkein belül „Sakk Oscarnak” neveznek.

A magyar nagymestert a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) éves közgyűlésének megnyitóján, Tallinnban tüntették ki. Polgár Judit – sajtószolgálatának keddi tájékoztatása alapján – a Művészetek Palotájában vasárnap több ezer látogató részvételével megrendezett Aquaprofit-Polgár Sakkfesztiválról utazott a FIDE meghívására Észtországba, az ünnepélyes díjátadóra.

Az indoklás szerint a FIDE a világ legjobbjának járó díjat nem csupán a 2012-es eredményeinek elismeréseként adományozta Polgár Juditnak, hanem ezzel egyben tisztelegni is kívánt az elmúlt évtizedekben mutatott kimagasló teljesítménye előtt, elismerve a világ sakktörténelmében és különösen a női sakkozásban betöltött forradalmi szerepét.

A mintegy három kilogramm súlyú trófeát az ukrán Lobortas Classic ékszerészház készítette aranyból és ezüstből, gyémánt berakással.

Polgár Judit, a legfiatalabb Polgár nővér, akkor vált világszerte ismertté, amikor mindössze 12 éves korában 13 játszmából 12.5 pontot szerzett az 1988-as, szaloniki sakkolimpián, ezzel főszerepet játszott abban, hogy a magyar női csapat – megszakítva a hosszú szovjet hegemóniát – aranyérmet nyert. Két évvel később újabb olimpiai bajnoki címet szerzett a magyar csapattal, majd ezt követően már csak a férfiak között versenyzett tovább. A sporttörténelemben egyedülálló módon 1989 óta megszakítás nélkül vezeti a női világranglistát. Polgár Judit volt az első és máig egyetlen női sakkozó, aki képes volt betörni az összesített világranglista első 10 helyezettje közé, 2005-ben a férfi világbajnoki címért is harcba szállhatott egy nyolcas tornán.

„Ezt a díjat elsősorban a szüleimnek és két nővéremnek szeretném ajánlani, akiktől rengeteg támogatást kaptam a pályafutásom során, különösen a kezdetekben! Az ő odaadó segítségük nélkül most biztosan nem állhatnék itt, hogy átvegyem ezt a megtisztelő trófeát!” – mondta köszönőbeszédében az ünnepélyes díjátadón Polgár Judit.

Legfrissebb hírek

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
2026.09.25. 19:01

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Polgár Judit: A sakk arra van kitalálva, hogy kérdéseket lehessen feltenni

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:44

Sakk: indiai győztes a nagykanizsai tornán, Korpa Bence a magyar bajnok

Egyéb egyéni
2026.08.23. 18:58

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
2026.07.23. 06:45

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki tisztséget

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:13

Magyar Péter Polgár Juditot szeretné köztársasági elnöknek

Egyéb egyéni
2026.07.19. 23:48

Boldog zseniket neveltek – Polgár László 80 éves

Egyéb egyéni
2026.05.11. 07:05