Blog: vérprofi - rossz feltételek mellett is csúcson Berki

Vágólapra másolva!
2013.10.16. 16:17
Berki Krisztián megnyerte a mesterfokú bajnokságot lólengésben, ez aligha különleges. Az már inkább, hogy egyáltalán elindult Békéscsabán – az antwerpeni kiesés után megtehette volna, hogy rálegyint lóra és versenyre egyaránt, egy ideig hallani sem akar kápáról, orsókról.

„Antwerpen után egyébként Berki kérdés nélkül mondta, hogy nem akarja a fűtetlen csarnokra fogni a történteket, még úgy sem, hogy a hideg miatt begyulladt a válla. A verseny alatt ugyanis egyáltalán nem érzett fájdalmat.

Tervei szerint Rióig folytatja, mondhatni, azt a nem egész három évet, alig több mint ezer napot már fél lábon állva is kibírja. Biztosan, hiszen nincs más választása, de mi lenne, ha varázsütésre fordulna a kocka, s kényeztetve készülhetne arra, hogy megvédje címét. Kényeztetve, ami esetében normális, elfogadható körülményeket jelent.”

A bejegyezés teljes szövegét ide kattintva olvashatja el!

Malonyai Péter összes blogbejegyzése ide kattintva érhető el!

Legfrissebb hírek

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32

Berki Krisztián: Egy országos óvodai program elindítása a tervem

Torna
2025.12.16. 13:27
Ezek is érdekelhetik