Dopping: A WADA a hálózatokra is összpontosít - Tiszeker

MTI MTIMTI MTI
2013.07.24. 15:28
A jövőben jobban összpontosít a tiltott szereket előállítók és felhasználók hálózataira a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) vezetője szerint.

Tiszeker a távirati irodának szerdán elmondta: naivitás azt hinni, hogy egy-egy sztársportoló magányosan doppingol, vélhetően komoly – orvosokból, edzőkből, ügynökökből álló – stáb tevékenykedik mögötte.

„Eddig is lehetett a sportszakembereket szankcionálni, ha bizonyítottan szerepük volt a doppingolásban, ám nagyon-nagyon kevés esetben vallottak ellenük a versenyzők. Ezután a WADA más módszereket alkalmaz majd" – jegyezte meg a MACS vezetője, hozzátéve, hogy a WADA nem nyomozó szerv, az ellenőrzés, a tesztek elvégzése a feladata, de a nyomozásban most már az Interpol segítheti.

„Ellenőrzik majd az internetes rendeléseket, leveleket, házhoz szállításokat" – mondta.

Kiemelte: amikor egy-egy hálózatot lefülelnek – mint például a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai kerékpáros, Lance Armstrong esetében –, azt a kérdést kell majd tisztázni: a versenyző tudott-e arról, hogy tiltott szereket adnak neki vagy pedig tudtán kívül kapta az adagokat.

 

Legfrissebb hírek

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
2 órája

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
2026.02.03. 20:59

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21
Ezek is érdekelhetik