Vívó Eb: egymás ellen a mieink a 16 között női párbajtőrben

2013.06.19. 14:02
Révész Júlia és Szász Emese bejutott a nyolcaddöntőbe a női párbajtőrözők között a zágrábi vívó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 78 főt felvonultató mezőnyben mind a négy magyar, Szász és Révész mellett Budai Dorina és Antal Edina is felkerült a 64-es főtáblára, ám utóbbi kettő ott már az első körben – egyaránt egytusos vereséget szenvedve – búcsúzott.

Szásznak a 32 közé kerülésért nem kellett vívnia, míg Révész a német Beate Christmann elleni kiélezett, 15:14-re megnyert asszóval biztosította helyét a második fordulóban. A nyolcaddöntőéért Szász a francia Auriane Mallóval mérkőzött és nyert magabiztosan, 15:9-re, Révész pedig szintén könnyű, 15:8-as sikert aratott az észt Julia Beljajeva ellen.

A folytatásban a két magyar egymással csap össze, így az biztos, hogy egyikük a negyeddöntőben is érdekelt lesz majd.

A szerdai napon még a férfi kardozók egyéni versenyeit rendezik meg a horvát fővárosban.

Legfrissebb hírek

Mit takar vívásban a négy Európa-bajnoki érem?

Egyéb egyéni
2026.06.23. 09:35

Vívó Eb: aranyéremért vív a női párbajtőrcsapat!

Egyéb egyéni
2026.06.21. 15:26

Vívó Eb: nem jutott négy közé a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.21. 14:26

Vívó Eb: elődöntőt vív női párbajtőrcsapatunk

Egyéb egyéni
2026.06.21. 13:27

Nemcsik Zsolt: Volt tartása a csapatnak

Egyéb egyéni
2026.06.21. 12:15

Aranyérmes a férfi kardcsapat az Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2026.06.20. 21:42

Vívó Eb: nyolcadik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:56

Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:15
Ezek is érdekelhetik