Teke-vb: a férfiak elkerülték Németországot

Vágólapra másolva!
2013.05.17. 19:31
null
Főszereplőkre várva
Sorsoltak a zalaegerszegi teke-vb-n. A selejtezőkből három válogatott, köztük Németország jutott tovább. Sokan tartottak attól, hogy a sportág egyik meghatározó nemzeteként nyilvántartott németek a magyar csoportba kerülnek, de végül más ellenfeleket sodort a házigazdák útjába Fortuna.

 

Az már korábban eldőlt, hogy Magyarország a selejtezőből érkező ellen mutatkozik be a világbajnokságon. A pénteki sorsoláson azonban kiderült, hogy azok nem a németek, hanem az észtek lesznek. Így vasárnap Magyarország–Észtország összecsapást rendeznek 11.20 órától. Az észteken kívül Ausztria, valamint Bosznia-Hercegovina lesz a magyarok ellenfele az A-csoportban.

A női válogatott már szombaton bemutatkozik, Méhész Anitáék Dániával csapnak össze 17.45 órától. A lányok Dánia mellett Bosznia-Hercegovinával és Szlovákiával játszanak a D-csoportban, ahonnan – akárcsak a férfiaknál – az első két válogatott jut a negyeddöntőbe.

A zalaegerszegi világbajnokság jól kezdődött a magyarok számára. Az U18-asok két aranyat, egy ezüstöt és két bronzot szereztek.

Legfrissebb hírek

Szerb és horvát arany a teke-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.08. 22:52

A magyar férfiválogatott is bronzérmet nyert a teke-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 22:22

Teke-vb: bronzérmes a magyar női válogatott Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.06.06. 16:20

Teke-vb: elődöntős, és már biztos érmes a férfiválogatott is

Egyéb csapat
2025.06.05. 23:01

Teke-vb: elődöntős és már biztos érmes a női válogatott

Egyéb csapat
2025.06.04. 21:47

Teke-vb: csoportmásodikként ment tovább a férfiválogatott

Egyéb egyéni
2025.06.03. 23:14

Románia legyőzésével csoportelső a magyar válogatott a teke-vb-n

Egyéb csapat
2025.06.02. 21:38

Továbbjutott csoportjából a magyar férfi tekecsapat a hazai világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.02. 08:24
Ezek is érdekelhetik