Repülőhollandi-vb: Majthényiék feljöttek a második helyre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 19:27
A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros a harmadik helyen végzett a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokság ötödik futamában, ezzel összetettben feljött a második helyre.

A szervezők tájékoztatása szerint szerdán egyetlen részversenyt lehetett lebonyolítani jó szélben, abban a hétszeres világbajnok dán Bojsen-Möller testvérpár, Jörgen és Jacob győzött. Elindult a vb hatodik futama is, de a szél hiánya miatt félbe kellett szakítani.

A versenyben továbbra is az – ötödik futamot negyedikként záró – Enno Kramer, Ard Geelkerken holland kettős vezet, a kilencszeres világbajnok Majthényiék mögött pedig a szerdán második Christoph Aichholzer, Philipp Zingerle osztrák duó a harmadik.

A 85 hajót felvonultató mezőny bő élcsoportjának további három magyar csapat a tagja: a Kardos Antal, Polgár Csaba páros a kilencedik, a Süli András, Papp Dávid kettős a 13., a Gáborjáni Szabó Gábor, Argay Béla duó pedig a 14. helyen áll.

Ha a szélviszonyok megengedik, a világbajnokság befejezéséig még további négy futamot bonyolítanak le.

Legfrissebb hírek

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2025.05.05. 14:08

Ezüstérmes a Majthényi, Domokos páros a repülőhollandi-vb-n

Egyéb egyéni
2025.04.14. 08:37

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Repülőhollandi Eb: hetedszer aranyérmes a Majthényi, Domokos páros

Egyéb egyéni
2024.10.27. 13:26

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11
Ezek is érdekelhetik