Olimpia: Krajcsák szerint a fallabda kerül be a programba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 19:24
Krajcsák Márk szerint a baseballal és a softballal, valamint a birkózással szemben sportága, a fallabda kerül majd be a 2020-as olimpia programjába.

„Mivel a baseball nem olyan régen került ki az olimpiai programból, ezért úgy gondolom, hogy minden bizonnyal a fallabda és a birkózás között fog eldőlni a dolog” – nyilatkozta az MTI-nek a tízszeres magyar bajnok azután, hogy kiderült: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának döntése nyomán e három sportág közül választhatja majd ki szeptemberben a közgyűlés azt az egyet, amely bekerül a hét év múlva esedékes játékok műsorába.

„Nagyon szoros versenyt várok, hiszen a fallabda az elmúlt tizenhat évben többször is nagyon közel állt ahhoz, hogy bekerüljön az ötkarikás műsorba. Ugyanakkor úgy tudom, hogy a birkózás mellett nagyon erős a lobbi, és a vezetők a közelmúltbeli szabálymódosításokkal is próbálták segíteni a sportágukat. Mégis optimista vagyok, úgy érzem, hogy a squash lesz majd a befutó” – tette hozzá a 2010-ben Európa-bajnoki negyedik és világbajnoki 17. Krajcsák, aki pályafutása legjobbjaként 37. volt a világranglistán.

A nem olimpiai sportágak kiemelt versenyén, azaz a Világjátékokon 2009-ben kilencedik Krajcsák elmondta még, hogy nagy álma válna valóra azzal, ha a magyar színeket képviselhetné az ötkarikás játékokon.

„A 2020-as olimpia idején 36 éves leszek. Igazság szerint a mezőny legidősebbjei ennyi idősek. Ugyanakkor ha a fallabda bekerülne a programba, az talán nekem is lökést adna, s ha lenne rá esélyem, mindenképpen elindulnék.”

A NOB vb szerdán a nyolc jelentkezőből a fallabdát, a közösen pályázó baseballt és softballt, valamint az olimpia programjából februárban elhagyni javasolt birkózást tartotta alkalmasnak a 2020-as olimpiai részvételre. Az első körön a karate, a sportmászás, a wakeboard, a görkorcsolya és a vusu nem jutott túl. A Buenos Aires-i közgyűlésen a három továbbjutott sportág közül a NOB egyet választ majd ki.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
23 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
Tegnap, 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik