Magyar Fair Play Díj: Bárcsak ne lennék itt - Gyurta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 14:03
null
„Bárcsak élne a barátom” – mondta a mai díjátadón Gyurta, aki ezen a képen még Alexander Dale Oennel pózolt a dobogón <br />(Fotó: NS-archív)
Tizenegy díjazott vehette át kedden a Magyar Fair Play Bizottság díjait.


Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy ötven évvel ezelőtt, amikor Párizsban megalakult a Nemzetközi Fair Play Bizottság, elkezdődött egy csodálatos hagyomány, a sportszerűen viselkedő versenyzők kitüntetése. Büszkén tette hozzá, hogy egy évre rá Magyarországon is létrehozták a Fair Play Bizottságot.

„Manapság, amikor gazdasági, erkölcsi és etikai válsággal küzd a világ, a sport az a terület, amely még kapaszkodót jelent az életünkben" – mondta Kamuti Jenő.

A díjazottak közül Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívó azt üzente a fiataloknak, hogy a sporttól csak kaphatnak: a győzelmeken és az egészségen túl sok-sok barátot, és ezért érdemes csinálni.

Simicskó István, sportot felügyelő államtitkár, aki az egyik díjazottnak, Kunszt Gábornak adta át az elismerést, kiemelte: „A nemzet szereti a sportolóit, nem csak felnéz rájuk, és értékeli teljesítményüket."

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó édesapjának és családjának köszönte meg, hogy őt és testvérét a szerénység, a tisztelet és az alázat szellemében nevelték.

„Bárcsak ne lennék itt, és ne foghatnám a díjat, hanem a barátom élne. A legnagyobb örömöm az volt, hogy Alexander Dale Oen családjának elvihettem és átadhattam az olimpiai aranyérem másolatát" – mondta Gyurta, akinek norvég vetélytársa, egyben barátja egy évvel ezelőtt hunyt el 26 esztendősen.

Az esemény végén Kamuti Jenő bejelentette, hogy két új kategóriával bővítik a Magyar Fair Play Díjat. Jövőre az ifjúságiak (20 éves korig) és az amatőrök között is értékelik a sportszerű cselekedeteket.

A MOM Kulturális Központban tartott díjátadón megjelent Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

A DÍJAZOTTAK
FAIR PLAY CSELEKEDET
Trófea:
Gyurta Dániel (úszó)
Diploma: Liszka Eszter (tájfutó), Baji Balázs (atléta), Sipos Péter (vitorlázó)
A FAIR PLAY NÉPSZERŰSÍTÉSE
Trófea: Sákovicsné Dömölky Lídia (vívó)
Diploma: Ferencvárosi Torna Club, George F. Hemingway (a Budapest Honvéd tulajdonosa)
FAIR PLAY ÉLETMŰ KATEGÓRIA
Trófea:
Fináczy György (vitorlázó)
Diploma: Kunszt Gábor (a Budapesti Honvéd korábbi elnöke), Radulovics Bojana (kézilabdázó), Zsigmond Tibor (tájfutó)

Legfrissebb hírek

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Ünnepi körítés, díjazottak, Kamuti Jenő átadta a stafétabotot a fair play mozgalom élén

Egyéb egyéni
2025.05.19. 23:20

Budapest ad otthont a 2026-os szkander Eb-nek, már aláírták a rendezésről szóló szerződést

Egyéb egyéni
2025.05.16. 14:11

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
2025.05.06. 19:41

NS-pódiumbeszélgetés: Sport a Polgári Mulatóban

Egyéb egyéni
2025.02.06. 14:31

Gyurta Dániel: Hosszú Katinka megújította a magyar úszósportot, a világ úszósportjában pedig maradandót alkotott

Úszás
2025.01.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik