Úszás: Gyurta megható körülmények között adta át érmét Dale Oen családjának

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 22:39
null
Gyurta beváltotta ígéretét, és átadta az érmet az elhunyt úszó, Alexander Dale Oen bátyjának
Gyurta Dániel ma este átadta olimpiai aranyérme másolatát a tavaly április 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori úszótárs, Alexander Dale Oen családjának. A megható eseményen a magyar klasszis Alexander testvérének, Robin Dale Oennek adta át az egyedi készítésű érmet Oslóban.

„Alexander nagyszerű ember volt. Biztos vagyok benne, hogy Alex aranyérmet nyert volna az olimpián, így ez az érem azt az eredményt jelképezi, amit nem érhetett el a tragikus halála miatt" – mondta Gyurta Dániel, aki norvégul írt beszédet az eseményre, és azt olvasta fel.

Ezt a medált adta át Gyurta
Ezt a medált adta át Gyurta

A jótékonysági eseményen szép számú nézőközönség gyűlt össze, és hatalmas tapssal és fogadták Gyurta Dániel beszédét.

„Ígéretét beváltva, a mi Év sportolója-díjátadónkhoz hasonló esemény keretében adta át Alexander testvérének Dani az érmet, norvégul köszöntve a hamari olimpiai amfiteátrumban zajló ünnepségen megjelenteket. Legalább négyezer ember állva, meghatottan, percekig tapsolt, amikor a fiam az ő nyelvükön megszólalt, s elmondta az itthon megtanult szöveget" – számolt be a részletekről a menedzseri tevékenységet is ellátó édesapa, Gyurta Tamás az MTI érdeklődésére vasárnap. Hozzátette, hogy fia egy teljesen egyedi tervezésű, művészi alkotást vitt magával az Oslótól száz kilométerre található városba.

„A család láthatta meg először a díszdobozba csomagolt, fémből készült, egyik oldalán a londoni Towert, a másikon Alexander arcképét ábrázoló, dombornyomásos érmét, amelyért külön köszönet jár az alkotást megtervező és elkészítő képzőművésznek, Mihály Annának. A gesztust méltányolták az ottaniak, mondhatom, tiszteletbeli norvéggá avatták Danit, aki mély barátságot ápolt Alexszel. Beszédében kiemelte, hogy nemcsak nagyszerű versenyző, de remek ember is volt, akinek halála a világ egész úszósportját ért nagy veszteség is egyben."

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti ülésén Gyurta Dánielt utánpótlás kategóriában felterjesztették Fair Play-díjra, amelyet áprilisban, Párizsban, az UNESCO székházában, a Nemzetközi Fair Play Díj ötvenedik átadásán kap majd meg a versenyző.

A 2011-es sanghaji világbajnokságon 100 méter mellen aranyérmes Dale Oen a nyári játékok egyik nagy esélyesének számított, tragikus halála megrázta a világot. A norvég és a magyar fiú ráadásul barátként élt egymás mellett az úszótársadalomban, így aztán Gyurta felajánlása, gesztusa valóban szívből jött. A felajánlást már Londonban megtette, ám az érem másolata csak decemberre készült el.

Ide kattintva megtekintheti és meghallgathatja Gyurta Dánielt, amint norvégul felolvassa beszédét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik