Torna: Magyar Zoltán maradt a hazai szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.01. 16:12
A Magyar Tornaszövetség (MATSZ) közgyűlése további négy évre Magyar Zoltánt választotta meg elnöknek pénteken.

Az egyetlen jelöltként indult kétszeres olimpiai bajnokot nyílt szavazással, egyhangúlag választották meg a tagok.

A tisztújításon – a szervezet élére 2011 januárjában kinevezett – Magyar Zoltán szakáganként összefoglalta az elmúlt két évben elvégzett munkát. Kiemelte, hogy lobbitevékenységüknek köszönhetően kétszer 25 millió forintot fordíthattak tornaszerek vásárlására, így teljesen új felszereléseket és eszközöket vettek a tatai és a budapesti tornacsarnokba.

„A legfőbb feladatunk továbbra is a tömegbázis növelése, ebben az ügyben a Sport XXI program segítségével tudunk haladni, s olyan városokba eljuttatni a tornát, illetve megteremteni a feltételeket, ahol az edzői bázis már adott” – mondta újraválasztása után az MTI-nek Magyar Zoltán.

A MATSZ régi-új elnöke hozzátette, a jelenleg 50 és 65 év közötti edzőket meg kell tartaniuk, ugyanakkor a fiatal trénereket vissza kell csalniuk külföldről Magyarországra.

„Eddig vadászni kellett a gyerekeket, de Berki Krisztián olimpiai aranya óta sokkal többen akarnak tornászok lenni, mi pedig felkészültünk arra, hogy fogadjuk őket” – fogalmazott Magyar Zoltán, aki a közgyűlés elején „A Magyar Tornasportért Díj”-at adott át Karácsony Istvánnak és Forgács Róbertnek.

Legfrissebb hírek

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
2025.12.22. 21:28

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32
Ezek is érdekelhetik