Szumó Eb: magyar aranyérmek Németországból

Vágólapra másolva!
2013.03.25. 10:57
Makai Erika Európa-bajnok lett: a Világjátékok-résztvevő szumós a németországi Pönitzben megrendezett kontinensviadalon az open kategóriában nyert aranyat.


A magyar klasszis ezzel nem elégedett meg: súlycsoportjában, azaz nehézsúlyban bronzérmet, csapatban pedig ezüstöt nyert – tudtuk meg Ancsin Lászlótól, a magyar szövetség elnökétől. Makai csapatban Sárkány Viviennel (+80 kg), Katona Enikővel (70 kg) és Ancsin Boglárkával (55 kg) állhatott fel a dobogó második fokára.
A magyar klasszis ezzel nem elégedett meg: súlycsoportjában, azaz nehézsúlyban bronzérmet, csapatban pedig ezüstöt nyert – tudtuk meg Ancsin Lászlótól, a magyar szövetség elnökétől. Makai csapatban Sárkány Viviennel (+80 kg), Katona Enikővel (70 kg) és Ancsin Boglárkával (55 kg) állhatott fel a dobogó második fokára.

Kijött a lépés a 70 kilogrammos Sárosi Jánosnak is, aki a felnőtteknél és az U21-eseknél is győzött. A szumó Európa-bajnokságon remekeltek a fiatalok: az utánpótlás versenyzők összesen 22 érmet, köztük kilenc aranyérmet gyűjtöttek be. Ebben a sportágban jelen állás szerint két magyar indulhat a Világjátékokon.

Makai Erika után Kálló Gyöngyi kvótát szerzett a nem olimpiai sportágak világversenyére, amelyet a kolumbiai Caliban rendeznek meg július 25. és augusztus 4. között. Korábban Fábián Viktória (63 kg) is kvótatulajdonos volt, de ő anyai örömök elé néz, így nem vesz részt a Világjátékokon.

Legfrissebb hírek

Huszonöt éremmel zártak a mieink a szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.26. 09:11

Szumó Eb: újabb négy magyar érem az utánpótlás korosztályban

Egyéb egyéni
2025.05.25. 09:35

Tizennégy magyar érem a hazai szumó Eb első napján

Egyéb egyéni
2025.05.24. 11:03

Szumó Eb: harminchét fős magyar csapat indul Szigetszentmiklóson

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:11

Eb-rendezéssel ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját a Magyar Sumo Szakszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.06. 13:22

Szigetszentmiklóson rendezik meg az idei szumó Eb-t

Egyéb egyéni
2025.02.12. 18:18

Két ötödik helyet szerzett a magyar válogatott a szumó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.09.09. 09:22

Szumó: tizenöt magyar érem az utánpótlás Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.26. 20:01
Ezek is érdekelhetik