Paraasztalitenisz: kilenc magyar érem egyesben

MTI MTIMTI MTI
2013.03.09. 14:08
Két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyarok az Egerben zajló Hungarian Open nemzetközi paraasztalitenisz-verseny szombat délelőtti helyosztóin az egyesek küzdelmében.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint aranyérmes lett a londoni paralimpiai bajnok Pálos Péter (11-es sérültségi kategória) mellett Csonka András (8), utóbbi a fináléban a tavaly nyári játékok ezüstérmesét, a szlovákiai Csejtey Richárdot győzte le 3:0-ra, igaz, a rivális péntek este belázasodott, ezért nem volt százszázalékos állapotban.A második helyen végzett Kaiser János (1), Benke Mária (10) és Berecki Dezső (10), míg harmadikként zárt Major Endre (1), Barabás Balázs (3), Molnár Dóra (7) és Zborai Gyula (8).„Nagyon szép eredményeket értünk el, Csonka Andris sikere rendkívül értékes, a világranglistán előtte álló ellenfelet vert meg, ezzel fontos pluszpontokat szerzett” – mondta Aranyosi Péter, a magyar csapat szakvezetője.A viadal délután a csapatverseny selejtezőivel folytatódik, a helyosztókat vasárnap rendezik.Az egri eseményen 24 országból 154 játékos méri össze tudását.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2026.05.20. 20:28

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Egyéb egyéni
2026.05.18. 18:08
Ezek is érdekelhetik