Olimpia 2020: tiltakozásul visszaadja érmét a lengyel birkózó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.07. 13:51
Visszaadja olimpiai ezüstérmét a lengyel Andrzej Supron, tiltakozásul a birkózás tervezett kizárása ellen a 2020-as olimpiáról.

Az 1980-as moszkvai játékokon a kötöttfogásúak 68 kilogrammos súlycsoportjában második helyen végzett sportember közölte: megdöbbentő és felháborító a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának február 12-én tett javaslata, hogy töröljék a sportágat a 2020-as seregszemle műsorából.

„Visszaküldöm az érmemet Jacques Rogge NOB-elnöknek” – mondta a 61 éves Supron.

Februárban Valentin Jordanov, a bolgár szövetség elnöke bejelentette: visszaküldi a NOB-nak az 1996-ban, Atlantában nyert olimpiai aranyérmét.

A NOB vb május végén dönt arról, hogy a hét új csatlakozni kívánó sportág - a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen -, illetve a birkózás közül melyik kettőt tartja műsorba vételre alkalmasnak, s ezek közül választ majd a NOB közgyűlése szeptemberben.

Íme, a birkózás helyére pályázó sportágak!

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
22 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
Tegnap, 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik