Öttusa: Marosi ezüstérmes a Palm Springs-i vk-versenyen

2013.02.23. 09:41
Marosi Ádám az orosz Alekszandr Leszun mögött a második helyen végzett Palm Springsben, az öttusázók idei világkupa-sorozatának első versenyén.

A 2009-ben egyéniben világbajnok, tavaly olimpiai bronzérmes magyar öttusázó elsősorban annak köszönheti dobogós helyezését, hogy kiválóan szerepelt a lövészetekkel kombinált futásban. A nemzetközi sportági szövetség beszámolója szerint három szám után az ötödik helyen állt, 25 másodperccel lemaradva az akkor éllovas egyiptomi Amro el-Geziritől, de a 4x800 méter során fokozatosan lépett előre, és végül a harmadikként startoló Leszun mögött mindössze hat másodperccel ért célba.

Marosi a vívás után még csak a 16. volt 18 győzelemmel és 17 vereséggel, majd javított valamit a helyzetén a 2:04.45 perces, 11. legjobbnak számító úszóeredményével, aztán még előrébb lépett azzal, hogy a lovaspályán csupán egyet hibázott.

A döntőben további három magyar szerepelt, közülük Tibolya Péter és Kasza Róbert fért még oda az élmezőnybe, a hatodik, illetve hetedik helyre befutva. Előbbi az első három részversenyben nem került a legjobbak közé, a kombinált számot viszont megnyerte, utóbbi pedig a visszafogott vívás után úszásban, lovaglásban és a lövészetes futásban is az első tíz között végzett. A negyedik magyar, Demeter Bence 35. lett.

ÖTTUSA VILÁGKUPA-SOROZAT, PALM SPRINGS
1. Alekszandr Leszun (orosz) 5832 pont
2. Marosi Ádám 5808 (vívás: 18 győzelem/17 vereség/832 pont, úszás: 2:04.45/1308 pont, lovaglás: 1160 pont, lövészet-futás: 11.13.53 perc/2508 pont)
3. Joseph Evans (brit) 5800
...6. Tibolya Péter 5736 (19/16/856, 2:10.40/1236, 1080, 10:59.56/2564)
7. Kasza Róbert 5728 (16/19/784, 2:03.74/1316, 1160, 11:23.18/2468)
...35. Demeter Bence 5268 (16/19/784, 2:04.81/1304, 728, 11:27.21/2452)

Az egyesült államokbeli vk-nyitányon szombaton a női versenyt, vasárnap pedig a vegyes váltót rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30