Birkózás: bizalmi szavazás után lemondott a nemzetközi szövetség elnöke

2013.02.16. 10:47
Megkezdődött a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) soros elnökségi ülése a thaiföldi Phuketben. Az eredeti napirendet természetesen átírta a NOB végrehajtó bizottságának döntése, amellyel kivette a birkózást a 2020. évi olimpia programjából. A FILA elnökségi ülésén – már több forrásból is megerősített tényként – lemondott posztjáról Raphaёl Martinetti elnök.

Amikor a résztvevők, elsősorban az oroszok, felvetették a felelősségét, bizalmi szavazást kért, amelyet 11–10-re elvesztett. Ekkor felkérte Matteo Pellicone elnökhelyettest az ügyek vitelére, és elhagyta a termet. Utóbb az elnökség a szerb Büró-tag Nenad Lalovics személyében ügyvezető elnököt bízott meg a FILA átmeneti vezetésével, Martinetti utódjának személyéről pedig szeptemberben, a Budapesten esedékes vb idején döntenek.

Martinetti a FILA-ülésen már pénteken éles vádakkal volt kénytelen szembesülni, bírálói legfőképpen azért okolták, mert - bár az elnöknek tisztában kellett lennie a helyzettel, hiszen megvoltak a kellő információi – előzetesen nem figyelmeztette vezetőtársait a sportág olimpiai programból való lehetséges száműzésének veszélyére, ennélfogva többeket is váratlanul ért a NOB-testület határozata.

Kérdés, hogy mennyire hatékonyan tud lobbizni a sportág bennmaradása mellett a birkózás nemzetközi vezérkara, amely - a kiebrudalást elkerülendő – a lehető legjobb prezentációval akar érvelni a NOB vb következő, májusi ülésén. E tanácskozáson a végrehajtó bizottság arról határoz, hogy a birkózás, illetve a jelentkező sportágak – a vusu, a kínai harcművészet sportos változata, továbbá a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – közül melyiket javasolja beemelésre a programba.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
9 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12