Birkózás: a MOB-főtitkár számára érthetetlen a NOB-javaslat

2013.02.12. 13:13
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó Bence érthetetlennek nevezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának azon döntését, miszerint a jelenlegi ötkarikás programból kikerülhet a birkózás.
„Érthetetlen számomra a végrehajtó bizottság javaslata: az a sportág, amely 1896 óta minden újkori olimpia programjában folyamatosan szerepel, kikerülhet az olimpiáról 2020-ban. Nagyszerű magyar sikerek születtek, Londonban a harmadik legeredményesebb sportágunk a birkózás volt. Magyarország összesen 19 olimpiai aranyérmet nyert. Mindenesetre erős orosz lobbira lehet számítani, de a szabadfogású birkózás az Egyesült Államokban és Iránban is magas szinten van. A végrehajtó bizottság javaslatát általában elfogadják, most azonban szkeptikus vagyok” – fogalmazott Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, kétszeres ötkarikás bajnok vívó a szervezet közleményében.A végrehajtó bizottság a következő ülésén, május végén, Szentpéterváron még vissza is helyezheti a műsorba a birkózást. A sportág így várólistára került a vusuval, a sportmászással, a görkorcsolyával, a fallabdával, a karatéval, a wakeboarddal, valamint a baseballal és a softballal együtt. Közülük egy sportág juthat fel a 26 sportágas listára.A végrehajtó bizottság indítványáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 125. közgyűlésén, idén szeptember 7–10. között dönt, Buenos Airesben, Argentínában.
Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
Tegnap, 8:07

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik