Létesítmény: műfüves pályákkal bővült a Sóstói Stadion

MTI MTIMTI MTI
2013.01.17. 13:48
Műfüves pályákkal bővült a Sóstói Stadion Székesfehérváron: a mintegy 700 millió forintos fejlesztésből egy 1700 négyzetméteres csarnok és egy szabványos méretű kültéri futballpálya épült.

A csütörtöki ünnepélyes átadáson Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy a látványsportágak támogatására kiírt pályázat keretében 1.5 milliárd forintos beruházást indítottak, ennek első üteme készült el. A nyitott és a csarnokban lévő pálya 340 gyerek edzéslehetőségeit javítja.

Elhangzott: a Puskás Akadémia tulajdonában lévő pályákat az utánpótlás mellett a Videoton NB I-es felnőtt csapata, a város alsóbb osztályú együttesei, valamint a tömeg- és diáksport egyesületek is használhatják.

A folytatásról Mészáros elmondta: a pályázat keretében egy 650 négyzetméteres öltözőt és további öt füves futballpályát – ebből három készül el 2013-ban - építenek a Sóstói Stadion területén. A beruházások önrészét, 500 millió forintot a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia biztosítja.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztérium sportért felelős államtitkára kiemelte: a sportlétesítmények fejlesztése a gyerekek jövőjét biztosítja.

„Több évtizedes elmaradásban vagyunk, amelyet a kormány által elindított fejlesztési programokkal szeretnénk ledolgozni" – mondta a politikus.

Edzés a műfüves pályán a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 
és a Videoton FC közös, új, székesfehérvári edzőközpontjában (Fotó: MTI)
Edzés a műfüves pályán a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Videoton FC közös, új, székesfehérvári edzőközpontjában (Fotó: MTI)

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: új öltöző épült a százéves helyén

Labdarúgó NB II
2026.02.24. 09:04

NS-képeslap: a sokoldalúság jegyében született meg a kisvárdai csarnok

Kézilabda
2026.02.12. 07:27

NS-képeslap: Csernai Pál hagyatéka is segítette a pilisi megújulást

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 09:38

Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 08:00

NS-képeslap: nem hagyták elveszni a Tüskecsarnokot

Egyéb csapat
2025.11.29. 08:12

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

NS-képeslap: nem csak a stadion szépült meg Fehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:34

Két építészeti díjat nyert a Nemzeti Atlétikai Központ

Atlétika
2025.06.11. 09:24
Ezek is érdekelhetik