Torna: Csillag nem akar a tokiói vb-n versenyezni, fegyelmit kap

Vágólapra másolva!
2011.06.23. 11:44
A Magyar Tornaszövetség elnöke, Magyar Zoltán fegyelmi eljárást indított Csillag Tünde és edzői, Rácz Gábor és Vizer Erzsébet ellen, mivel a válogatott tornásznő nem kíván indulni a tokiói világbajnokságon, biztonsági okokra hivatkozva – adta hírül a Vas Népe.

„Utánanéztem az ott történteknek, figyeltem az azóta is folyamatosan érkező híreket, a családommal is megbeszéltük, azután – nem az edzőim befolyásolására – magam döntöttem úgy, hogy nem akarok Japánba utazni. Számítottam arra, hogy a döntésemnek lesznek következményei, de legyenek azok bármilyen súlyosak is, akkor sem érzem úgy, hogy rosszul döntöttem volna” – nyilatkozta a válogatott kulcsfontosságú tagjának számító Csillag Tünde a Vas Népének.

„Az elnökség tagjainak egyetértésével úgy döntöttem, hogy Tünde és a két edző ellen fegyelmit indítok. Minden jelenleg Tatán készülő edző véleményét is kikértem, egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy nagyon rossz a hangulat – a két szombathelyi edző másokat is agitálni próbált, hogy mondjanak nemet a vb-re –, rossz hatással vannak a csapatra. Ezért Rácz Gábort és Vizer Erzsébetet hazaküldtem az edzőtáborból. Mindenki úgy véli, hogy egy versenyzőt az edzője tud befolyásolni. Ez a döntés a válogatott cserbenhagyását jelenti, egy olyan versenyre mondott nemet Tünde, amelyen az országot kell képviselni, az olimpia érdekében, amelynél nagyobb dolog nincs” – reagált Magyar Zoltán.

Legfrissebb hírek

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32

Berki Krisztián: Egy országos óvodai program elindítása a tervem

Torna
2025.12.16. 13:27
Ezek is érdekelhetik