Tizenháromnál állt meg a magyar aranyeső a szegedi viadalon

Vágólapra másolva!
2009.06.07. 11:48
A magyar versenyzők öt első, egy második és két harmadik helyet gyűjtöttek a szegedi MOL kajak-kenu világkupa-verseny vasárnap délelőtti, 200 m-es döntői során.
200 MÉTERES DÖNTŐK

Janics és Kovács ismét bizonyított
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Janics és Kovács ismét bizonyított
Egyesben egy-egy arany és bronz a hazai mérleg: a világbajnoki címvédő, kajakos Janics Natasa a rossz rajt után összekapta magát, s végül magabiztosan nyerte futamát (Vad Ninetta hatodik lett), míg a kenusoknál Bozsik Attila kellemes meglepetésre a dobogó harmadik fokára állhatott fel (Foltán László hatodikként zárt). A férfi kajakosoknál a vert mezőnyben végzett a két magyar: Gyertyános Gergely a hatodik, Dombi Rudolf pedig a hetedik helyen érkezett célba.

Párosban három érem jutott a házigazdáknak: a Molnár Péter, Kadler Viktor és a Kovács Katalin, Janics kajakos duó remek versenyzéssel maga mögé utasította minden riválisát, a Balázs Péter, Lakatos Zsolt kenukettes pedig második lett. A kenusoknál Volein Viktor és Sarudi Pál hatodikként, a kajakosoknál a Vad, Hegyi Zomilla duó kilencedikként zárt.

A férfi kajaknégyeseknél két magyar egység is az első három között zárt: a Kadler vezette hajó győzött, míg a Kugler, Varga, Bodor, Dombi alkotta kvartett a harmadik helyen végzett. A kenusok hasonló számában - ahol mindössze öt egység nevezett, majd a második számú hazai hajó visszalépése miatt a mezőny négycsapatosra szűkült - a Bozsik, Sarudi, Horváth, Balázs összetételű négyes diadalmaskodott. A Patyi, Hegyi, Vad, Tóth női kajakos kvartett hatodik lett a döntőben.

500 MÉTERES DÖNTŐK

A magyar versenyzők három első és egy harmadik helyet értek el a zárónapi 500 m-es döntőkben a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-versenyen, így összesen 13 aranyéremmel zártak.

Elsőként a fiatal Molnár Péternek szoríthatott a Maty-éri pálya közönsége a K-1 fináléjában, ő azonban a nagyobbnál nagyobb nevek között végül nem volt harcban a dobogós helyekért. Az élen Anders Gustavsson, Adam Van Koeverden, Ronald Rauhe volt a sorrend, Molnár hetedik lett. A következő futamban, a tavaly elhunyt Kolonics Györgyről elnevezett C-1-es versenyben ezzel szemben már győzelmi reményekkel indult a magyar versenyző, az olimpiai bajnok Vajda Attila, aki a szombati 1000 m-en aratott sikere után duplázásra készült. A Démász-Szeged klasszisában ezúttal sem kellett csalódnia a publikumnak: remek hajrával ezen a távon is diadalmaskodott, így az ő neve került fel elsőként a Kolonics-vándorkupára. A szám másik magyarja, Volein Viktor hetedik lett.

"Nagyon nem volt könnyű, a mellettem lévő üzbégre figyeltem leginkább. Kemény futam volt, de motivált, hogy a Kolonics György-kupa Magyarországon maradjon" - mondta a parton Vajda.

A női kajakosoknál a beteg Benedek Dalma visszalépése után "egyedül maradt" Kozák Danuta ugyan versenyben volt a dobogóért, de végül nem sikerült odaérnie a legjobb három közé, negyedikként zárt.

A párosok első döntője aztán újabb hazai sikert hozott: a háromszoros ötkarikás aranyérmes, kajakos Kammerer Zoltán hű társával, Kucsera Gáborral szinte végig vezetve nyerte a finálét, megismételve tavalyi győzelmét. A fiatal Gönczy Gábor, Szalai Tamás duó hetedik lett a fináléban.

"Elégedett vagyok, mert két döntőt nyertem, a tegnapi ugyan B volt, de nem baj" - mondta mosolyogva Kucsera, aki szombaton, 1000 m egyesben esélyesként lemaradt a legjobbak csatározásáról.

A kenu párosoknál szintén két magyar duóért izgulhatott a közönség, amely végül a Széles Gábor, Varga Dávid duónak köszönhetően egy bronzéremnek tapsolhatott. A pekingi olimpiát is megjárt Sáfrán-testvérek, Mátyás és Mihály hetedikként értek a célba.

Az utolsó szám, a női kajak kettesek döntője előtt nem sok izgulnivalója volt a szurkolóknak, ott volt ugyanis a rajtnál az évek óta veretlen, kétszeres ötkarikás bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa kettős is. A klasszis páros ezúttal sem hibázott, utcahossznyi előnnyel utasította maga mögé riválisait, megszerezve ezzel a magyar csapat 13., egyben utolsó győzelmét Szegeden.

"Nagyon jól kijöttünk a rajtból, megbeszéltük, hogy maximális pályát megyünk, mert az elmúlt napokban elég keveset edzettünk. Nagyon jó kis verseny volt" - értékelt Kovács.

A szegedi viadalra - amely a nemzetközi szövetség idei Vk-sorozatának harmadik, egyben utolsó állomása volt - 36 ország 450 versenyzője nevezett.

KAJAK-KENU, VILÁGKUPA, SZEGED (200 M)

FÉRFIAK
K-1: 1. Jonas Ems (német) 36.682 mp 2. Matthew Goble (ausztrál) 37.108 3. Piotr Siemionowski (lengyel) 37.204 ...6. Gyertyános Gergely 37.546 7. Dombi Rudolf 37.564
C-1: 1. Nivalter Santos de Jesus (brazil) 42.370 2. Jurij Cseban (ukrán) 42.400 3. Bozsik Attila (42.670 ...6. Foltán László 44.122
K-2: 1. Molnár Péter, Kadler Viktor 34.964 2. Mike Arthur, Shaun Rubenstein (dél-afrikai) 35.024 3. Andrew Willows, Richard Dober Jr. (kanadai) 35.030 ...13. (a B döntőben 4.) Kugler Attila, Varga Norbert
C-2: 1. Gyenyisz Kamerilov, Vitalij Verheles (ukrán) 40.354 2. Balázs Péter, Lakatos Zsolt 40.582 3. Nicolae Bogdan, Silviu Simioncencu (román) 40.642 ...6. Volein Viktor, Sarudi Pál 40.966
K-4: 1. Magyarország A (Kadler, Dobos, Gyertyános, Molnár) 31.570 2. Oroszország 3. Magyarország B (Kugler, Varga, Bodor, Dombi) 31.972
C-4: 1. Magyarország A (Bozsik, Sarudi, Horváth, Balázs) 35.937 2. Románia 37.437 3. Kanada 37.605

NŐK
K-1: 1. Janics Natasa 42.256 2. Spela Ponomarenko (szlovén) 42.892 3. Karen Furneaux (kanadai) 43.288 ...6. Vad Ninetta 43.582
K-2: 1. Kovács Katalin, Janics 39.137 2. Verena Hantl, Nicole Beck (német) 39.653 3. Inna Oszipenko-Radomszka, Irina Miravjova (ukrán) 39.719 ...9. Vad, Hegyi Zomilla 42.233
K-4: 1. Svédország 37.094 2. Kína I. 37.886 3. Kanada I. 38.012 ...6. Magyarország (Patyi, Hegyi, Vad, Tóth) 39.926

500 m, döntők
Férfiak
K-1: 1. Anders Gustavsson (svéd) 1:41.102 p 2. Adam Van Koeverden (kanadai) 1:41.540 3. Ronald Rauhe (német) 1:41.558 ...7. Molnár Péter 1:44.678 ...12. (a B döntőben 3.) Benkő Zoltán
C-1: 1. Vajda Attila 1:57.869 2. Thomas Luck (német) 1:57.917 3. Vagyim Menkov (üzbég) ...7. Volein Viktor 2:03.647
K-2: 1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor 1:34.097 2. Jacob Norenberg, Eirik Veraas Larsen 1:35.099 3. Martin Hollstein, Jonas Ems (német) 1:35.165 ...7. Szalai Tamás, Gönczy Gábor 1:39.869
C-2: 1. Iosif Chirila, Victor Mihalachi (román) 1:46.215 2. Gabriel Beauchesne-Sevigny, Andrew Russell (kanadai) 1:46.869 3. Széles Gábor, Varga Dávid 1:47.625 ...7. Sáfrán Mátyás, Sáfán Mihály 1:51.189
Nők
K-1: 1. Bridgitte Hartley (dél-afrikai) 1:58.062 2. Katrin Wagner-Augustin (német) 1:58.578 3. Josefa Idem (olasz) 2:00.672 4. Kozák Danuta 2:00.990
K-2: 1. Kovács Katalin, Janics Natasa 1:43.118 2. Sofia Paldanius, Josefin Nordlow (svéd) 1:45.320 3. Viktoria Schwarz, Yvonne Schuring (osztrák) 1:45.386
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik