Marion Jones a kijelölt idő előtt négy nappal vonult be a börtönbe

Vágólapra másolva!
2008.03.08. 12:41
Megkezdte hat hónapos börtönbüntetése letöltését Marion Jones, aki magyar idő szerint szombat hajnalban vonult be a Texas államban lévő Forth Worth büntetés-végrehajtási intézetébe.
Marion Jones januárban megtörten vette tudomásul, hogy fél évet a rács mögött kell töltenie
Fotó: Reuters
Marion Jones januárban megtörten vette tudomásul, hogy fél évet a rács mögött kell töltenie
Marion Jones januárban megtörten vette tudomásul, hogy fél évet a rács mögött kell töltenie
Fotó: Reuters
Marion Jones januárban megtörten vette tudomásul, hogy fél évet a rács mögött kell töltenie

A 32 éves korábbi sprintert idén januárban ítélte el a bíróság hamis tanúzásért, csekkhamisításért és tiltott szerekkel való visszaélésért.

A helyi sajtó értesülései szerint Jones négy nappal előbb vonult be a texasi állami büntetés-végrehajtási intézetbe, mint amit kötelezően előírt számára a bíróság.

A korábbi sportolót egyébként hat hónapos börtönre ítélték a doppingügyben, míg újabb két hónapot kapott a hamis tanúzásért, de a bíróság beleegyezett, hogy a két büntetési tételt párhuzamosan tölthesse le.

Jones vallomása során kifejtette, tudta nélkül szedte a szereket, mivel edzője, Trevor Graham félrevezette, és táplálék-kiegészítőként „diktálta bele” a tiltott anyagokat.

Miután októberben bevallotta, hogy doppingszereket szedett, egyből bejelentette visszavonulását. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság reakciója sem késett soká, az ötkarikás szervezet december 12-én megfosztotta őt olimpiai érmeitől.

Marion Jones atlétaként három aranyérmet nyert a 2000-s, sydney-i olimpián: megnyerte a 100 és 200 méteres síkfutást, valamint tagja volt a 4x400-as aranyérmes váltónak is. E mellett két bronzérmet is begyűjtött az ausztrál városban, távolugrásban és a 4x100-as váltóval is harmadik helyen zárt.
Legfrissebb hírek

Húsz év börtönt kapott a kínai labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Minden más foci
2024.12.13. 11:41

Robinhót letartóztatták, és kilenc évre rács mögé kerül

Minden más foci
2024.03.22. 10:13

Neymar apja nem fizeti ki az óvadékot, Dani Alves még börtönben marad

Minden más foci
2024.03.21. 19:10

Óvadék ellenében szabadulhat a börtönből Daniel Alves

Spanyol labdarúgás
2024.03.20. 13:23

Négy és fél év börtönt kapott Dani Alves

Minden más foci
2024.02.22. 10:50

Vízilabda – Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.19. 08:27

Vízilabda: Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

Vízilabda
2023.04.19. 08:27

Vízilabda – Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.18. 13:43
Ezek is érdekelhetik