Női kard Világkupa, Budapest: Nagy Orsolya tizenkettedik lett

Vágólapra másolva!
2008.02.24. 18:25
Legjobb magyarként a tizenkettedik helyen végzett Nagy Orsolya az Unicredit Bank Kupáért rendezett budapesti női kard Világkupa-versenyen, ezzel megőrizte jó pozícióját az olimpiai kvalifikációs ranglistán.
A 120 indulót felvonultató mezőnyben 19-en képviselték a piros-fehér-zöld színeket, közülük öten jutottak fel a 64-es főtáblára. Ott az első körben búcsúzott Pető Réka, Benkó Réka és Várhelyi Kata. Nagy viszont továbblépett, mivel öt találattal megverte a francia Demonsant-t, s a 32 közé került Varga Dóra is, miután hat tussal jobbnak bizonyult az ukrán Homrovánál. A 16-ba jutásért a két magyar egymással vívott, s Nagy folytathatta szereplését.Az egyetlen állva maradt hazai kardozóra a negyeddöntőbe kerülésért az amerikai Sada Jacobson révén nagyon erős ellenfél várt. A világranglista negyedik helyezettje - aki ellen Nagynak általában nem megy a vívás - igazolta is a papírformát, és 15-8-ra győzött.Varga Dóra 19., Pető Réka 36., Benkó Réka 55., Várhelyi Kata pedig 64. lett.Ebben a számban csapatverseny is lesz majd az olimpián. A nyolc résztvevő válogatott - három-három fővel számolva - 24 helyet lefoglal az egyéni versenyben is. A kvótaszerző időszak zárultával az érintett országok valamennyi kardozóját kiveszik a világranglistáról, és a módosított rangsor alapján további versenyzők juthatnak kvótához. A hétvégi viadal előtt a korrigált listán Nagy Orsolya a második volt, és ezt a helyét meg is őrizte. Csapatban a magyaroknak már gyakorlatilag nincs esélyük a kvótaszerzésre.A budapestit követően még három versenyt rendeznek a kvalifikációs időszakban, ezek közül kettő duplaszorzós GP lesz. MTI

NŐI KARD VILÁGKUPA, BUDAPEST

A 64 között: Nagy Orsolya-Marion Demonsant (francia) 15-10 Varga Dóra-Olena Homrova (ukrán) 15-9 Csu Min (Zhu Min, kínai)-Pető Réka 15-11 Csao Jüan-jüan (Zhao Yuanyuan)-Benkó Réka 15-11 Rebecca Ward (amerikai)-Várhelyi Kata 15-12
A 32 között: Nagy-Varga 15-12
A 16 között: Sada Jacobson (amerikai)-Nagy 15-8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik