Vívás, női párbajtőr Vk: Szász és Nagy a 16 között Luxemburgban

2008.02.03. 17:32
Magyar szempontból nem sikerült kifejezetten jól a női párbajtőrözők luxembourgi Világkupa-versenye: a legtovább Szász Emese (képünkön) és Nagy Tímea jutott, előbbi tizedik, utóbbi 12. lett.
Az elmúlt két hétvégén - a budapesti Westend GP-n, illetve a prágai Vk-fordulón - győztes Szász a nemzetközi szövetség honlapja alapján ezúttal kikapott a nyolcaddöntőben, mégpedig a német Imke Duplitzertől 10-9-re.

Ugyanebben a szakaszban fejezte be a szereplését a kétszeres olimpiai bajnok, 2006-ban vb-aranyérmes Nagy Tímea, aki a vb-címvédő német Britta Heidemanntól szenvedett vereséget, hasonlóan nagy csatában, 4-3-ra.

A győzelmet a francia színekben versenyző Király-Picot Hajnalka harcolta ki, az ezüstérem az ukrán Jana Semjakinának, a bronz pedig Duplitzernek és a román Ana Branzának jutott.

Tóth Hajnalka 23., Mincza-Nébald Ildikó 26., Hormay Adrien 35., Izsó Katalin 39., Antal Edina 64., Kiskapusi Dóra pedig 74. lett a 101 fős mezőnyben.

A jövő héten Rómában dupla szorzójú Grand Prix-viadal következik, ami meghatározó lehet az olimpiai részvételt illetően. Azt követően még négy Vk-versenyen és egy GP-n lehet majd gyűjteni a pontokat. A most zajló sorozatból a három legjobb eredmény számít.
Legfrissebb hírek

Tizenegy Eb-ezüstérmes kapott helyet a női vízilabda-válogatott vk-keretében

Vízilabda
2026.04.28. 10:31

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid a 3 kilométeres kieséses versenyben is aranyérmet szerzett Ibizán

Úszás
2026.04.25. 12:20

„Nem ezt vártam” – élesen kritizálta amerikai edzőjét Muhari Eszter

Egyéb egyéni
2026.04.19. 23:01

Vívás: Nagy Dávid arany-, Muhari Eszter ezüstérmes a párbajtőrözők budapesti GP-viadalán

Egyéb egyéni
2026.04.19. 21:06

Vívás: hét női párbajtőrözőnk a 64 között a budapesti GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.04.17. 18:47

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59

Nemzetek Ligája: Luxemburg és Lettország megőrizte C-ligás tagságát

Minden más foci
2026.03.31. 19:59

„A jelenleginél jobb sportolási lehetőséget nem tud biztosítani senki” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.03.29. 16:27
Ezek is érdekelhetik