Bakó Zoltán elégedett versenyzőjével, Storcz Botond feljövőben

Vágólapra másolva!
2008.01.31. 22:10
A napokban érkezett haza az egyaránt olimpiai bajnok Vereckei Ákost, Horváth Gábort és az újra munkába álló Storcz Botondot is soraiban tudó, Bakó Zoltán edzette 7 fős kajakoscsapat Ausztriából. Sári Nándor csapatához hasonlóan a másik rutinos versenyzőkből álló férfi különítmény is a remek fizikai alapokat adó két hetes sífutó táborral folytatta a felkészülést.
Storcz Botond elégedett lehet a kéthetes tábor után
Archív
Storcz Botond elégedett lehet a kéthetes tábor után
Storcz Botond elégedett lehet a kéthetes tábor után
Archív
Storcz Botond elégedett lehet a kéthetes tábor után

Bakó Zoltán, aki 2007. október 1-én vette át a csapat irányítását, hangsúlyozta, hogy az Ausztriában töltött két hét nagyon hatékonynak bizonyult:

„Ezerkétszáz méteres magasságban voltunk, napi három tréninget végeztek versenyzőim, ami a biztos alapokat nyújtó állóképesség megszerzésében is fontos szerepet játszott. A délelőtti edzés folyamán másfél-két órás sífutással kezdtek a fiúk, majd délután az erőfejlesztésen, kondicionáláson volt a hangsúly. Az esti órákban sem tétlenkedtünk, mindenki válogathatott az edzések között, volt, aki az úszást választotta, mások esetleg ekkor is sítalpat öltöttek, és a kivilágított pályán futottak.”

A norvég Knut Holmannt korábban három olimpiai elsőséghez segítő tréner elmondása szerint ez a tábor a kemény téli hónapok, az állóképességi edzések lezárásának tekinthető, most két hetes átmeneti időszak következik.

Az átmeneti időszak alatt hazai környezetben készülnek a kajakosok, majd február 14-én elutaznak Ausztráliába, ahol számos más magyar kajak-kenus csapathoz hasonlóan ők is megkezdik a vízi edzéseket, a kilométerek gyűjtését. Az öthetes edzőtáborból március 24-én érkeznek vissza, s utána hazai vizeken folytatják a felkészülést.

Bakó Zoltán szerint a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond, aki két év kihagyás után, tavaly ősszel állt újra munkába, „visszaedzette magát a csapatba”, a sífutótábor legszorgalmasabbjának bizonyult, minden este végzett pluszmunkát, a tréner szerint ez a továbbiakra nézve igen biztató előjel.

Ám ahhoz, hogy akár Storcz, akár Horváth Gábor, akár Vereckei Ákos újra az olimpiai dobogó tetején állhasson Sydney és Athén dicsősége után, még nagyon kemény hónapok várnak rájuk, ám az eddigi eredmények ismeretében az elszántsággal és a győzni akaráson semmi nem múlhat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik