Vívó-Eb: előtérben az olimpiai kvalifikációs szempontok

Vágólapra másolva!
2007.06.27. 17:08
Hétfőtől szombatig tart a belgiumi Gentben a vívók Európa-bajnoksága, melyen a magyar válogatott jórészt tapasztalt versenyzőkkel vesz részt. Tavaly két-két arany- és ezüstérem volt a termés, amivel idén is minden bizonnyal kiegyeznének a sportág hazai elöljárói, szakvezetői.
Amint az a kontinensviadalt felvezető szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, leginkább a párbajtőrözőktől várható jó eredmény, de női tőrben és férfi kardban is akadnak olyanok, akik jelenleg is a közvetlen elithez tartoznak.Hatból négy szakágban magyar vívó áll a világranglista élén: párbajtőrben Szász Emese és Boczkó Gábor, női tőrben Mohamed Aida, férfi kardban Nemcsik Zsolt vezeti a rangsort. Utóbbi májusban kisebb hullámvölgybe került, de mostanra - úgy véli - talán már ismét megtalálta korábbi formáját.A tájékoztatón a szakvezetők és elöljárók egyformán hangoztatták, hogy az év két kiemelkedő viadala, az Európa-bajnokság, de különösen az október eleji, szentpétervári világbajnokság, fontos állomás lesz az olimpiai kvalifikáció szempontjából, így azokban a szakágakban, melyekben csapatversenyt is rendeznek Pekingben - női és férfi kard, férfi párbajtőr és női tőr - különös figyelmet fordítanak majd a válogatott kvartettek szereplésére. Nem lesz ott az Eb-n a tőröző Mazza Lorenzo, akinek a közelmúltban eltört a lába, illetve a kardozó Csaba Edina, aki keresztszalag-szakadást szenvedett.

A MAGYAR EB-CSAPAT

NŐI TŐR: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virginie
FÉRFI TŐR: Szabados Gábor, Széki Bence, Berjozkin Anton, Bíró Péter
NŐI PÁRBAJTŐR: Szász Emese, Nagy Tímea, Mincza-Nébald Ildikó, Hormay Adrien
FÉRFI PÁRBAJTŐR: Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván
NŐI KARD: Nagy Orsolya, Sznopek Gabriella, Pető Réka, Varga Dóra
FÉRFI KARD: Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Lontay Balázs, Decsi Tamás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik