Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

2025.08.15. 10:24
null
Casey Wasserman (középen) egyetlen helyszín sem kap új nevet (Fotó: Getty Images, archív)
A 2028-as Los Angeles-i olimpia szervezői értékesítették két helyszín névhasználati jogát.

A szervezőbizottság csütörtökön jelentette be a mérföldkőnek számító megállapodást, és közölte, hogy már megkötötték a szerződéseket két alapító partnerükkel: a Hondával, amelynek már a nevét viseli a sportcsarnok Anaheimben, ahol a röplabdamérkőzéseket rendezik, és a Comcasttal, amelynek neve felkerül a fallabdázás ideiglenes otthonára. Ezek a megállapodások komoly változást jelentenek, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) régóta érinthetetlennek tartott irányelve szerint márkaneveket nem használnak a sportcsarnokok és stadionok elnevezésében.

Legfeljebb 19 ideiglenes helyszín jogait fogják értékesíteni. A NOB legnagyobb szponzorai elsőként kapnak lehetőséget az üzletek megkötésére. Casey Wasserman, az LA28 elnöke és vezérigazgatója elmondta, hogy egyetlen helyszín sem kap új nevet – így például, ha a szervezők nem jutnak megállapodásra a SoFi-val (nyitó- és záróünnepség, úszás) vagy az Intuit-tal (kosárlabda), akkor más szponzor sem helyezheti el a nevét az arénán.

Az új megállapodás nem vonatkozik a Los Angeles Memorial Coliseumra, a Rose Bowlra és a Dodger Stadionra, amelyek a város legismertebb helyszínei, és 1932-ben és 1984-ben is otthont adtak az olimpiai versenyeknek. A rendezők szerint a NOB szabályai, amelyek tiltják a reklámozást a játéktéren, továbbra is érvényben maradnak.

Az üzletre azért van nagy szüksége Los Angelesnek, mert – ahogyan az amerikai rendezésű olimpiákra jellemző – a játékok alapvető költségeit nem fedezi az állami finanszírozás.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
2026.10.12. 12:33

„Hatalmas kihívás, de teljesíthető!” – címvédőként sem sima az út Los Angelesbe

Egyéb egyéni
2026.10.10. 09:52

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Nagy dobásra készülnek a kínaiak a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
2026.10.05. 21:29

Kiszivárgott: a kakadu adta az ihletet – ilyen lesz Brisbane 2032 olimpiai logója

Egyéb egyéni
2026.10.03. 18:00

Los Angeles 2028: Atlantából indul, és az összes amerikai államot érinti a fáklyaváltó

Egyéb egyéni
2026.09.29. 20:54

Los Angeles 2028: Simone Bilest foglalkoztatja a negyedik olimpia gondolata

Torna
2026.09.29. 18:29