Öttusa-vb : három magyar jutott a férfiak elődöntőjébe

2023.08.24. 20:42
null
Demeter Bence (Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap, archív)
Négyből három magyar – Demeter Bence, Bereczki Richárd és Böhm Csaba – jutott elődöntőbe a bath-i olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság férfi versenyében.

 

A csütörtöki selejtezőben a 81 fős mezőny három csoportban küzdött az első tizenkettőbe kerülésért. A magyarok a B-ben és a C-ben szerepeltek.

Előbbiben remek vívással alapozta meg a napját a tavaly egyéni Európa-bajnok Bereczki, illetve Demeter is, mindketten 18 győzelmet arattak és nyolc ellenfelüktől kaptak ki. Ezután a 200 méteres úszást előbbi (2:04.04 p) a kilencedik, utóbbi (2:04.61) a 14. idővel fejezte be. A lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásnak Bereczki negyedikként, Demeter ötödikként vágott neki, és a végére összetömörülő élmezőnyben a két magyar a tizedik, illetve kilencedik helyen futott be. A kombinált számban – melyben csak az elődöntőbe jutás volt a lényeg – Demeter (10:41.90) a 14., Bereczki (10:43.30) a 17. időt érte el - a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján.

A C-csoportban Bőhm – aki július 1-jén az Európai Játékokon, egyben Európa-bajnokságon bronzérmet nyert és ezzel olimpiai kvótát szerzett – 15 győzelemmel és 11 vereséggel tizedik lett vívásban, majd úszásban 1:59.16 perccel a negyedik eredményt érte el, ezzel előrelépett. A lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futásnak negyedikként vágott neki és a harmadik helyen simán jutott tovább.

Koleszár Mihály 11/15-tel kezdett, ez a 20. helyet jelentette neki a vívásban, a medencében viszont nyolcadik lett 2:02:35-tel, így két szám után 17. volt, 19 másodperc hátránnyal az utolsó bejutó helytől. Végül csak egyet tudott előrelépni, ezzel pedig nem jutott elődöntőbe.

A kombinált számban a kedvező pozícióban lévő Bőhm (10:27.20) a 13., a felzárkózni igyekvő Koleszár (10:22.00) a kilencedik időt érte el.

Ezen a napon rendezték a női elődöntősök körvívását is. A tavaly ezüstérmes Gulyás Michelle 20 győzelemmel és 15 vereséggel jó alapot teremtett magának az elődöntős és – továbbjutás esetén – döntős folytatásra. Barta Luca 15/20-szal zárt, ezzel elődöntős csoportjában a középmezőnyből kezdi majd meg a versenyt. Bauer Blanka viszont csak 12 ellenfelét győzte le, miközben 23-tól kikapott, ami azt eredményezte, hogy saját elődöntős mezőnyében az utolsó, azaz 18. helyről kell majd megkezdenie a felkapaszkodást.

Pénteken lesz a női elődöntő és a férfiak körvívása a délnyugat-angliai városban, szombaton kerül sor a férfiak elődöntőjére, vasárnap pedig a két 18 fős döntő zajlik majd – az első három hely ér olimpiai kvótát – és akkor hirdetnek eredményt a csapatversenyben is. A vb, az év fő versenye hétfőn a vegyes váltóval ér véget.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Népsport: Vöri semmit sem csinált félig

Népsport
2026.04.21. 10:54

Öttusa: Koleszár Mihály továbbra is megmutatná, érdemes vele számolni

Egyéb egyéni
2026.04.17. 10:00

Guzi Blanka: Újra felépítettem magam, ez a legnagyobb kincs

Egyéb egyéni
2026.04.15. 11:40

Belák János: Guzi és Koleszár kiváló formaidőzítéssel kezdte el az idényt

Egyéb egyéni
2026.04.14. 12:10

Öttusa: Koleszár Mihály bronzérmet szerzett a kairói vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.04.12. 17:26

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
2026.04.12. 12:32

Öttusa: Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is döntős a kairói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.04.11. 19:33

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.04.11. 13:34
Ezek is érdekelhetik