Tokió 2020: két sportágnak is Fukusima lesz a helyszíne

MTI MTIMTI MTI
2016.11.09. 12:42
A 2011-ben katasztrófa sújtotta Fukusima prefektúrában is rendeznek majd baseball- és softballmérkőzéseket a 2020-as tokiói olimpián.

Az ötkarikás szervezők szerdán jelentették be, hogy a baseball-és softballtorna több csoporttalálkozóját Fukusima néhány városában tartják meg.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach októberben találkozott Abe Sindzó japán kormányfővel, és javasolta, hogy a térségben is rendezzenek ötkarikás sporteseményeket.

Riccardo Fraccari, a Nemzetközi Baseball-Softball Szövetség elnöke a jövő héten tesz látogatást a helyszínen. Ono Hikariko, a szervezőbizottság szóvivője jelezte: a decemberi végrehajtó bizottsági ülésen véglegesítik, hogy Fukusima prefektúrában hol rendezzenek mérkőzéseket.

Több mint öt és fél évvel ezelőtt, 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét, ahol ezt követően szökőár pusztított, amely romba döntötte a fukusimai atomerőmű egy részét is, így a térséget nukleáris katasztrófa is sújtotta.

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

MLB: története első bajnoki címét nyerte a Milwaukee Brewers

Amerikai sportok
2026.10.29. 08:25

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

A kubai baseballbajnokság 65 éves történetében először hirdet magáncég

Egyéb csapat
2026.10.08. 22:50