Turán–Német párharc az élen a Mecsek ralin

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2025.06.14. 18:31
null
Turán Frigyes (Fotó: Turán Motorsport)
Turán Frigyes 3.5 másodperccel vezet Német Gábor előtt a Mecsek rali első napja után – a két bajnokaspiráns között vasárnap elképesztő csata várható a győzelemért.

Nagy adok-kapok jellemezte a pécsi bajnoki futam első napját – a párharc főszereplője pedig Turán Frigyes és Német Gábor volt. A szombati nap végén három-három gyorsasági szakaszgyőzelem állt a nevük mögött, a különbség pedig 3.5 másodperc volt közöttük – Turán javára.

„Nagyon jó a meccs kettőnk között Német Gabival, megosztoztunk a szakaszgyőzelmeken – mosolygott Turán Frigyes a nap végén. – Nem lehet lazítani, ugyanakkor próbálunk ésszel menni, mert a múltkori kiesés után mi már nem nagyon hibázhatunk. S hogy mi lesz a folytatásban? Nehéz megmondani. A hegyi pályán talán letalálok – utalt gyorsasági bajnoki címeire Turán –, a többit pedig meglátjuk.”

A bajnoki pontversenyben vezető Német Gábor is nagyon élvezte a csatát – ugyanakkor bevallotta, benne maradt a tavalyi esés Árpádtetőn, és ez óvatosságra intette.

„A tavalyi esetből tanulva nem teszünk fel mindent egy lapra, persze szeretnénk nyerni, de nem ez a legfontosabb, hanem a bajnoki címért folyó küzdelem – mondta Német. – A második körben sokkal stabilabban autóztunk, mint az elsőben, igaz, az időeredmények nem feltétlenül ezt mutatták. Egy picit sajnálom, hogy másodiknak fordulunk, de nagyon élvezzük a csatát.”

A harmadik helyen ifj. Ranga László áll, ami egy kicsit talán őt is meglepte, ám annak ellenére, hogy felcsillant a remény a dobogós helyre, próbál higgadt maradni. „Elcsíphető a harmadik hely, ha már itt vagyunk, lehet, hogy megpróbáljuk megszerezni. A pécsváradi gyorsaságitól kicsit tartok, mert a megszokotthoz képest ellentétes irányban lesz, de ha tartjuk a ritmust, talán nem lesz gond.”

Mindenképp szót kell ejtenünk Bútor Róbertről, aki a Citroen WRC-vel a leggyorsabb volt a nap folyamán, de mivel ő szokás szerint vasárnap leadja a menetlevelét, nem a győzelemért autózik, hanem az élvezetért. „Jó kis nap volt, élveztük a versenyzést a jó minőségű pályákon, Árpádtető hatalmas élmény. Az autó tökéletes, a csapat tökéletes, ahol sok néző van, ott próbálunk látványosan autózni, remélem, tetszik mindenkinek.”

A záró napon öt gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

58. MECSEK RALI, AZ OB 3. FUTAMA, PÉCS
Abszolút sorrend 6 gyorsasági szakasz után: 1. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Dunakanyar Autós SE, Citroen C3 WRC) 38:49.5, 2. Turán, Zsiros (Turán Motorsport, Skoda Fabia RS) 6.4 másodperc hátrány, 3. Német G., Németh G. (Borsod Talent MSE, Skoda Fabia RS Rally2) 9.9. mp h.

 

Legfrissebb hírek

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
2025.09.09. 18:29

Sébastien Ogier győzött a Paraguay ralin

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:37

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
2025.08.16. 23:25

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
2025.08.03. 15:08

Remek magyar kezdés a nyirádi ralikrossz világ- és Európa-bajnokságon

Egyéb autó-motor
2025.07.19. 19:02

Akropolisz-rali: Tänak idei első sikere

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 16:40

Mecsek rali: a Német, Németh duó nyert óriási csatában Turánék előtt

Egyéb autó-motor
2025.06.15. 17:10

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34
Ezek is érdekelhetik