TCR World Tour: Michelisz 4. lett, és újabb lépést tett a bajnoki cím felé

2023.11.04. 07:09
null
Michelisz Norbert negyedikként zárta a második futamot Sydneyben (Fotó: Twitter/Hyundai Motorsport)
Akárcsak a nyitó viadalon, a TCR World Tour ausztráliai versenyhétvégéjének második versenyén is William Brown aratott győzelmet. A hazai pilóta mögött Rob Huff és Frédéric Vervisch zárt, Michelisz Norbert a negyedik helyen végzett, aminek köszönhetően továbbra is a bajnoki tabella élén áll.

 

Kissé kaotikus nyitó futamot hozott az ausztráliai versenyhétvége a bajnoki címért küzdő Michelisz Norbert számára, aki a nyolcadik helyről rajtolva visszaesett a mezőny végére a startnál, ám végül egészen a nyolcadik helyig küzdötte vissza magát.

A második versenynek Néstor Girolami vágott neki a pole pozícióból, mellőle Thed Björk várhatta a piros lámpák kialvását, aki a rajtnál rövid időre át is vette a vezetést. Csakhogy a svéd pilóta a kettes kanyarban lesodródott a pályáról, ezt követően Aaron Cameron állt az élre, akit azonban később megbüntettek a sportfelügyelők, amiért kiugrott a startnál.

Michelisz maradt a harmadik helyen az első körben, azonban nem sokkal később eggyel előrébb került, amikor Girolami kicsúszott, s Hondáját a gumifal állította meg. Az argentin kiesése miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, három körrel később azonban folytatódhatott a verseny.

Michelisz számára nem sikerült túl jól az újraindítás, ugyanis Björk kissé meglökte a kettes kanyarban, aminek következtében több pozíciót is veszített. Az élen továbbra is Cameron autózott, aki mögé Rob Huff, illetve a nyitó futam győztese, Will Brown zárkózott fel. Björk kicsivel később behajtott a bokszutcába, s feladta a futamot.


Nehéz futamot teljesített Michelisz bajnoki riválisa, Yann Ehrlacher is, aki a futam nagy részében a mezőny második felében csatázott. Három körrel a leintés előtt Brown vette át a vezetést, Michelisznek márkatársát, Josh Buchant kellett maga mögött tartania a hajrában.

Ez végül sikerült, s az ötödik pozícióban látta meg a kockás zászlót, ám Cameron öt másodperces időbüntetése miatt végül a negyedik helyen végzett. A győzelem ezúttal is Browné lett, aki mellé Huff és Frédéric Vervisch állhatott fel a dobogóra.

Folytatás magyar idő szerint 9.55-kor a harmadik versennyel!

Az bajnokság állása 14 verseny után: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 302 pont, 2. Rob Huff (brit, Audi) 296, 3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 292, 4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 273, 5. Frédéric Vervish (belga, Audi) 237

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz három dobogóval zárkózott fel a bajnokság második helyére

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 11:17

TCR World Tour: Michelisz pole pozícióval és dobogós helyezéssel nyitott Csucsouban

Egyéb autó-motor
2026.10.24. 12:34

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
2026.10.18. 12:45

TCR World Tour: Urrutia csengtui sikerével Michelisz a harmadik helyre szorult a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.17. 12:38

TCR World Tour: Michelisz dobogóval búcsúzott Dél-Koreától, és a 2. helyre lépett előre a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 13:43

TCR World Tour: Azcona-győzelem és Michelisz-dobogó Dél-Koreában

Egyéb autó-motor
2026.10.03. 09:30

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15