Torna-vb: lehet, hogy három női tornászunk indulhat Párizsban?

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 18:36
null
Czifra Bettina Lili biztosan ott lesz Párizsban (Fotó: Magyar Tornaszövetség)
Hétfő késő este ért véget a világbajnokság női selejtezője, éjjel kiderült, hogy két egyéni kvótát szerzett válogatottunk – kedden aztán jött a fordulat: úgy tűnik, három női tornászunk indulhat Párizsban.

 

Amint arról beszámoltunk, megszerezte a 15. helyet a Bácskay Csenge, Czifra Bettina Lili, Mayer Gréta, Székely Zója, Szilágyi Nikolett összetételű női válogatott az antwerpeni világbajnokság selejtezőjében, s ezzel, bár a csapatkvóta elúszott, egy, nem névre szóló indulási jogot „bezsebelt” a gárda – emellett Czifra az egyéni összetett versenyben kiosztandó (névre szóló) kvótát is megszerezte.

És aztán kedden jött a fordulat!

A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) sportmenedzsere és a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) főtitkára, Altorjai Sándor kedd kora este egyeztetett a kvalifikációs szabályokról, és ezen a megbeszélésen a felek tisztázták: lesz harmadik kvótánk női tornában.

Csak éppen még nem tudjuk, ki is szerzi azt meg.

Két tornászunk kerülhet szóba e tekintetben: Bácskay Csenge ugrásban, valamint Székely Zója felemás korláton nyújtott teljesítménye érhet kvótát, merthogy a magyarok előtt lévők az adott szeren a kvalifikáció szempontjából nem számítanak, hiszen valamennyiüknek megvan a párizsi repülőjegyük.

Az egyértelmű szabály, hogy az az ország, amelyik csapattal nem kvalifikál az olimpiára, egyéniben legfeljebb három versenyzőt indíthat a játékokon – mivel nekünk már van két női indulónk, így csak egy helyre pályázhatunk.

„Több egyeztetésen is voltam kedden, és tárgyaltam a németekkel is, akik hozzánk hasonló helyzetben vannak. Biztosat csak vasárnap tudunk mondani, ám kilencvenkilenc százalékos eséllyel kijelenthetem, hogy megvan a három női kvótánk a párizsi olimpiára – mondta Altorjai Sándor. – Ez azt jelenti, hogy Mészáros Krisztoferrel együtt négy versenyzőnk biztosan ott lesz a jövő évi nyári játékokon, ennél többen a sportágunkat legutóbb Atlantában képviselték a tornászok. Ráadásul a férfiak jövőre az Európa-bajnokságon és a világkupa-sorozatban is szerezhetnek akár két kvótát is.”

A FIG a szerkvótások hivatalos névsorát a világbajnokság utolsó napján, vagyis október nyolcadikán hozza nyilvánosságra, ekkor derül ki, hogy Bácskay vagy Székely örülhet-e – ha viszont a jelenleg ugrásban második tartalék Bácskay elől ketten visszalépnek a szerenkénti döntőtől, biztosan Bácskay a párizsi induló.

„Álomszerű ez az egész”
– Felfogta már, hogy élete első felnőtt-világbajnokságán olimpiai kvótát szerzett?
– Még nem igazán, mondjuk azt, hogy folyamatban van. Álomszerű ez az egész – válaszolt Czifra Bettina Lili.
– De nyilvánvalóan kettős érzések vannak önben, hiszen a csapatkvóta megszerzése nem sikerült.
– Leginkább az bánt, hogy hiába csináltunk mindannyian jó gyakorlatokat, azokra nem olyan pontszámokat kaptunk, mint szerintem kellett volna. Már az első szer, a felemás korlát után észleltük ezt, ám akkor még reménykedtünk abban, hogy a folytatásban minden másként lesz. Nem lett...
– Mit mondott az edzője, amikor kiderült, megvan a párizsi repülőjegy?
– Az első mondata egy kiáltás volt: megyünk az olimpiára! Akkor sem értettem igazán, mit mond, és ahogy említettem, még mindig nem hiszem el.
– Tehát megérte a sok munka?
– Úgy érzem, igen. Pedig, ha belegondolok, hogy én csak kilencévesen kezdtem el tornázni... Táncoltam, és azért mentem el a Postásba, hogy megtanuljak néhány olyan elemet, mint például az oldalszaltó, ami jól jön a táncban. Aztán Osztie Géza bácsi azt mondta, kezdjek el tornázni, mert remek alkatom van ehhez a sportághoz. Már az első héten szerelembe estem a tornával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik