Formula–E: nyolc különböző éllovas; Evans sikerét hozta az őrült verseny

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.04.22. 16:21
null
Evans a harmadik győzelmét aratta idén (Fotó: DPPI)
Mitch Evans aratott győzelmet a Formula–E első németországi fordulójának versenyén, míg a Jaguar kettős győzelmét Sam Bird tette teljessé. A dobogó alsó fokára Maximilian Günther állhatott fel, a pole pozícióból induló Sébastien Buemi pedig a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót a két biztonsági autós szakaszt és nagy izgalmakat hozó futamon.

 

Sébastien Buemi a rekordot jelentő 16. alkalommal várhatta az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle Sam Bird rugaszkodhatott el, míg a második sorban Stoffel Vandoorne és Dan Ticktum foglalhatott helyet Berlinben. A vb-éllovas Pascal Wehrlein a tizenötödik pozícióból vághatott neki az első versenynek.

A negyedik rajtkockából induló Ticktum parádés helyezkedéssel már a startnál átvette az első helyet a második pozícióba visszaszoruló Buemitől, a kettős mögött Bird, Vandoorne és Maximilan Günther sorakozott a top 5-ben, míg Wehrlein egy helyet vesztett. Bár Ticktum remek tempót diktált, nem igazán tudott elhúzni Buemi elöl, a svájci az első körökben végig szorosan tapadt az Envision pilótájára, és a páros egyszerre, már az ötödik körben aktiválta is a támadó üzemmódot, amit egy újabb követett.

 

A taktika ugyanakkor nem igazán fizetődött ki Ticktum számára, ráadásul Sérgio Sette Camara és René Rast balesete miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót is. A káoszból Edoardo Mortara került ki nyertesen, hiszen a brazil másodikként haladt a vezető Dennis mögött, majd amikor a brit a korlátozás után felvette a támadó üzemmódot, az élre is állt azután, hogy a 11. helyet javított.

 

A remek rajtjának köszönhetően a verseny elején vezető Ticktum eközben a nyolcadik pozícióba szorult vissza, majd a 20. körben összeütközött Vandoornéval, ami mindkettejük számára a verseny végét jelentette. Az eset miatt újra biztonsági autós szakasz lépett érvénybe. Az élen ekkor Mitch Evans foglalt helyet, mögötte Buemi érkezett, majd Günther, Mortara és Bird tette teljessé az első ötöst, míg Wehrlein a hetedik pozícióban haladt.

 

A korlátozás után Günther vette át a vezetést, ám Evans nem hagyta magát és rövidesen visszavette az első helyet, mögé időközben Bird zárkózott fel, és a Jaguar azonnal szorgalmazta is a versenyzőit, hogy dolgozzanak össze. Buemi erre válaszul szétválasztotta egymástól a kettős, majd a 30. körben az élre is állt.

A svájci sokáig ugyanakkor nem örülhetett, hiszen Bird a hajtűben visszaelőzte, míg hátrébb Dennis próbálkozott kései fékezéssel, ám elvesztette a tapadást, és belecsúszott António Félix da Costába. Az eset után a kettős a bokszutcába vette az irányt, ahonnan már nem is tértek vissza.

 

Noha Buemi a 38. körben újra az élre állt, Evans először a csapattársán, majd rajta is átfűzte magát, aminek eredményeként újra a második helyen találta magát, amikor már csak két kör volt hátra a futamból (az eredeti versenytávhoz 3 kört adtak hozzá a korlátozások okán). Az új-zélandi rövidesen közel egy másodpercre növelte az előnyét, és a kockás zászló megjelenéséig már nem is engedte ki a kezei közül a győzelmet.

A Jaguar történetének első kettős sikerét Bird tette teljessé, aki az utolsó pillanatokban jött fel a második helyre, míg Buemi a negyedik pozícióba szorult vissza, miután Günther is megelőzte őt. Ötödikként Cassidy zárt, míg a vb-éllovas Wehrlein egészen a hatodik helyig kapaszkodott vissza. Az első tízes sorát Vergne, André Lotterer, Mortara és Oliver Rowland egészítette ki.

 

Folytatás vasárnap 10 óra 40 perckor a második berlini időmérővel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik