Salgó rali: Csomós élete első abszolút futamgyőzelmét aratta

T. A.T. A.
2021.06.05. 22:01
null
Elképesztően izgalmas küzdelmet nyertek meg Csomós Miklósék (Fotó: <a href="https://www.duen.hu/" target="_blank">duen.hu)</a>
Gyerekkori álom, amely az utóbbi években egyre közelebb került, már-már kézzelfogható távolságba, és most valóra vált. Egy bitang nehéz versenyen, a Salgó ralin, amelyen a tizenegy gyorsasági szakasz közül hatot megnyert, és pályafutása első abszolút bajnoki futamgyőzelmét aratta a Csomós Miklós, Nagy Attila kettős.

 

Elképesztően izgalmas volt a küzdelem, amit Csomósék a bajnoki címvédő Hadik Andrással vívtak. Végül azonban a pluszpontokért zajló utolsó gyorsaságit is megnyerte, így maximumpontot vihet haza Csomós.

„Gyerekkori álmunk vált valóra, az utolsó szakasz céljában ejtettünk is néhány örömkönnyet, elképesztő érzés futamot nyerni – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csomós Miklós. – Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl, Cereden négyszer mentünk, ami alaposan megviselte az autót és a gumikat is, de nekünk nagyon feküdt az a pálya, előzetesen nem is gondoltam, hogy ennyire fog. Hogy az első után könnyebb lesz-e megszerezni a másodikat? Nagyon bízom benne, de fogalmam sincs. A magyar bajnokság elképesztően erős, úgyhogy megyünk tovább az úton, de előbb most örülünk egy kicsit ennek a győzelemnek.”

Hadik András és Kertész Krisztián három szakaszgyőzelmet aratott, és fél távnál rövid időre át is vette a vezetést – aki ismeri a Ford-pilótát, az tudja, egyetlen pillanatra sem adta fel a reményt, az utolsó méterekig küzdött. Ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel (volt egy lassító-érintése, amely miatt tíz másodperces büntetést kapott), de viccesen megjegyezte, reméli, Csomós „Mixi” nem szokik hozzá a győzelem érzéséhez.

„Elrontottam, mert nekimentem egy lassítónak, azért maradtunk le ennyire, mert megbüntettek miatta, ha az nincs, talán többet kockáztatok a végén – vallotta be Hadik. – Jó verseny volt, próbáltunk mindig gyorsan menni, volt, amikor sikerült, volt, amikor nem, de összességében kiegyensúlyozottan versenyeztünk. A végén még volt rá esély, hogy leesik az eső, úgyhogy biztosra akartunk menni, így nem optimális gumikkal mentünk ki, hanem olyannal, ami esőre is megfelelő. Értékes második hely ez, vezetjük a bajnokságot, nem lehet okunk a panaszra.”

A dobogó harmadik fokára a Skoda-gyár korábbi vb-menője, Jan Kopecky állhatott fel, ami azt jelenti, hogy bár a második futamnak még nincs hivatalos végeredménye, Hadik András vezeti a bajnoki pontversenyt, mögötte pedig egyre sűrűbb a mezőny, szóval lesz itt még haddelhadd.

SALGÓ RALI, AZ OB 3. FUTAMA, SALGÓTARJÁN
Abszolút végeredmény:
1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5) 55:17.2, 2. Hadik, Kertész (DVTK SE, Ford Fiesta R5) 15.3 mp h., 3. Kopecky, Hlousek, (cseh, Skoda Fabia Rally2 R5) 39.6 mp h.

Legfrissebb hírek

Japán-rali: Evans győzött, ezzel növelte előnyét az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.05.31. 11:40

Ralikrossz Eb: csaknem 70 fős mezőny a hétvégi magyar futamon Nyirádon

Egyéb autó-motor
2026.05.26. 13:41

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44

Rali ob: a kétszeres abszolút bajnok Vincze Ferenc nyerte meg az idény második futamát

Egyéb autó-motor
2026.04.25. 18:49

Rali: a harminckettedik Veszprém-ralival indul az országos bajnokság a hétvégén

Egyéb autó-motor
2026.03.25. 13:09

Szafari rali: japán siker Kenyában, Kacuta először nyert

Rali
2026.03.15. 16:39

Svéd-rali: Evans győzött, éllre állt az összetettben

Egyéb autó-motor
2026.02.15. 17:18

Idén nem lesz magyar futam a rali Eb-n

Rali
2026.02.10. 18:10
Ezek is érdekelhetik