MotoGP: Márquez ismét meghazudtolta a fizikát – erre már nincsenek szavak

2019.05.18. 11:33
null
Marc Márquez ellopta a show-t a Francia Nagydíj első edzésnapján (Fotó: AFP)
Eseményekben és izgalmakban nem volt hiány a Francia Nagydíj első edzésnapján. 33 bukás, néhány mentés, elhagyott lánc, körrekord – hogy csak a címszavakat említsük.

 

A legnagyobb attrakciót kétségkívül Marc Márquez mutatta be az első szabadedzésen. Sokan sokszor mondták már, hogy a spanyol pilótára és mentéseire nehéz szavakat találni – ami volt, azt már mind elhasználtuk –, tegnap pedig ismét olyan mutatványt láthattunk tőle, ami a fizika minden törvényét meghazudtolja.

De a szavak helyett beszéljenek inkább a képek egy videó és egy fotó formájában.



Ami sikerült Márqueznek, az nagyon nem sikerült csapattársának, Jorge Lorenzónak, aki ugyanabban a kanyarban ugyanúgy került bajba, de a helyzet kimenetele egészen más lett.


Téved azonban, aki azt gondolja, Lorenzo ismét egy sikertelen és elszomorító napot zárt pénteken. Nagyon nem! Negyedik helye nem a véletlen műve, hanem egy újabb – talán jelentős – változtatásé a motoron. A spanyol természetesen továbbra is teljes hittel és erőbedobással próbál összeszokni a Hondával. Lorenzo nem akart válaszolni az újságírói kérdésekre tegnap, hogy pontosan mi is ez a változtatás, sőt kiélvezve a helyzetet, házi feladatként adta fel nekik, hogy rájöjjenek az aktuális „titokra”. Nos, vannak, akik már el is végezték a házit: Lorenzo javulása annak köszönhető, hogy az eddig használt Yamaha-ihletésű ülést lecserélte a standard Honda-ülésre. Hogy ez hosszú távon is megoldást jelent-e, azt majd meglátjuk.

Alberto Puig csapatfőnök szerint azonban bárhogy is alakul idén, Lorenzo szerződése nincs veszélyben, szemben a csütörtökön felröppenő pletykákkal, amiket Puig egyenesen hülyeségnek titulált, és amikre még reagálni sem volt hajlandó mélyebben.

Az első edzésnap legnagyobb vesztesei Valentino Rossi és Álex Rins voltak. Előbbi a 14., utóbbi csak a 16. helyen zárt, de Cal Crutchlow is kiszorult a Q2-be való egyenes ágon bejutásból.

Most már azt is tudjuk, hogy ez a kiszorulás végleges, hiszen az időjárási előrejelzések ma már nem tévedtek és szombat reggelre megérkezett az első Le Mans-ba, azaz a pénteken top 10-be nem kerülő versenyzőknek már csak a Q1 maradt esélyként, hogy ne a mezőny második feléből kelljen majd rajtolniuk.

Rossi számára azonban nem csupán a ritmus megtalálásának hiánya okozott gondot, de őt is utolérte az idén már többször látott láncelhagyás-jelenség.


És végül a legjobbakat is említsük meg az időmérő előtt. A száraz edzésnapot Maverick Vinales nyerte meg Marc Márquez és Fabio Quartararo előtt.

A ma reggeli esős gyakorlást szintén Vinales és Márquez zárta az élen, Jack Miller, Álex Rins és Johann Zarco előtt.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 08:54

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
2026.07.21. 14:29

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45