WTCR: Björk és Michelisz nyitott az élen Ningpóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 07:39
Tizenegy hetes szünet után a kínai versenyhétvégék első állomásán, Ningpóban folytatódott a túraautó-világkupa (WTCR) idénye. Bár negyedórás késéssel indult az első szabadedzés, a száraz időben megrendezett félórás gyakorláson szinte végig nagy volt a forgalom a pályán. A legjobb időt az Yvan Muller Racing versenyzője Thed Björk ért el, míg a második a Hyundai volánja mögött Michelisz Norbert lett a kétszer is piros zászlóval megszakított gyakorláson.

Negyedóra késéssel kezdődött a túraautó-világkupa (WTCR) első kínai állomásának, a ningpói hétvégének az első szabadedzése. A 11 hetes szünetet követően két csapatnál történt változás, ugyanis az eddig Thiago Monteirót helyettesítő Benjamin Lessennes autóját Ma Csing-hua foglalta el, míg a már Szlovákiában sem induló James Thompson helyét Timo Scheider vette át. Benjamin Lessennes autóját Ma Csing-hua foglalta el, míg a már Szlovákiában sem induló James Thompson helyét Timo Scheider vette át.

A félórás gyakorláson szinte végig nagy volt a forgalom a száraz pályán, ám Esteban Guerrieri hibája miatt szűk 8 perccel a kockás zászló megjelenése előtt piros zászlóval meg kellett szakítani az edzést. Az argentin pilóta ugyanis kicsúszását követően a kavicságyban ragadt, ahonnan nem tudott visszatérni a nyomvonalra.

Nem sokkal Guerrieri esete után újra lengett a piros zászló, és ezúttal már nem is indították újra a tréninget, amelyen Thed Björk érte el a leggyorsabb kört. Az Yvan Muller Racing pilótája mögött Michelisz Norbert végzett 971 ezredes lemaradásban, míg a harmadik a hibázó Guerrieri lett.

A Zengő Motorsport versenyzői közül Szabó Zsolt a 14., Nagy Norbert a 22. legjobb időt érte el.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
13 órája

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
18 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik a spanyolországi dobogót kibérlő Lynk & Co mögött

Egyéb egyéni
2025.06.14. 17:33

TCR World Tour: Urrutia a pole-ban; Michelisz ötödik a spanyolországi időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.14. 11:59

Autós hegyi Eb: Nagy Norbert a harmadik lett a trentói futamon

Egyéb autó-motor
2025.06.09. 14:49

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29
Ezek is érdekelhetik