WTCR: „Igazán különleges, hogy ezek az emberek mögöttem állnak"

Vágólapra másolva!
2018.04.26. 19:49
null
Yvan Mullert sok támadás érte Michelisz Norbert (balra) miatt (Fotó: Facebook)
Magyarországra érkezett a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye, ugyanis a Hungaroringen rendezik a 2018-as idény második fordulóját. A hétvége kezdete előtt beszélt hazai versenyéről Michelisz Norbert és Szabó Zsolt, valamint Thed Börk is megszólalt – bár a svéd kissé más okból.

 

Michelisz Norbertnek szép és kevésbé szép eredményei is akadnak a Hungaroringről, egy dolgot azonban kiemelt: rajongói mindig vele voltak, és ezért nagyon hálás.

„A magyar szurkolók előtt versenyezni hihetetlen élmény, viszont ott van rajtam a nyomás is – árulta el a WTCC-ezüstérmes pilóta. – Miután kiszálltam az autóból a tavalyi viadal után, alig vártam, hogy a következő évben visszajöhessek és ismét a rajongóim előtt szerepelhessek. Nagyon értékelem a támogatásukat, és igazán különleges, hogy ezek az emberek mögöttem állnak. Nem számít, mi történik, mindig ott vannak, és teljes mértékben támogatnak. Ez sokszor adott már plusz lendületet, különösen akkor, amikor a dolgok nem mentek a legjobban."

A Zengő Motorsport versenyzője, Szabó Zsolt 2017-ben, még a túraautó Európa-bajnokság (ETCC) mezőnyének tagjaként állhatott dobogóra a Hungaroringen, miután a nyitóversenyen a második helyen ért célba. Ez az emlék azóta is nagy hatással van rá.

„Egyszer mentem eddig a Hungaroringen, viszont dobogóra állhattam, ami nagyon szép emlék, talán a valaha volt legszebb, szóval jó lenne ezt újra és újra megismételni – mondta Szabó. – Az idei viszonyokat elnézve viszont pontot szerezni is csodás lenne, amúgy már alig várom a hungaroringi hétvégét, mert ez az a verseny, ahova a barátaim és a családom is kijöhet megnézni engem versenyzés közben, és ez plusz motivációt ad. Ez a legfontosabb hétvégém, a célom pedig az, hogy megmutassam, mire vagyok képes."

Thed Björk, Michelisz tavalyi vb-riválisa is kiemeli, milyen hangulatot varázsolnak a magyar szurkolók a Hungaroringre, ám hozzátette: mindezt bizonyos határokon belül kell tenni. Ezzel főként a csapattársát, Yvan Mullert érő támadásokra célozhat, amelyeket a francia pilóta a tavalyi WTCC-szezonzáró előtt, valamintaz előző versenyhétvégét követően kapott.

„Minden autósport-rajongó lenyűgöző Magyarországon. Nagyon elhivatottak Norbert iránt, és a légkör is fantasztikus itt. Egyes rajongók viszont talán kissé túl fanatikusan. Ez plusz erőt adhat, de nem szabad, hogy túlzásba vigyék" – vélekedik a WTCC utolsó bajnoka.

A WTCR magyarországi hétvégéjének programját, valamint további hasznos információkatide kattintva olvashatnak!

Csütörtökön még Budapest belvárosában lehetett megcsodálni a versenyautókat (Fotó: Tumbász Hédi)
Csütörtökön még Budapest belvárosában lehetett megcsodálni a versenyautókat (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
13 órája

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
18 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik a spanyolországi dobogót kibérlő Lynk & Co mögött

Egyéb egyéni
2025.06.14. 17:33

TCR World Tour: Urrutia a pole-ban; Michelisz ötödik a spanyolországi időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.14. 11:59

Akinek a sportág legnagyobb ajándéka a felesége lett

Kosárlabda
2025.06.05. 10:04

Rekordáron elkelt Michael Schumachernek a 2001-es Magyar Nagydíjon győztes Ferrarija

F1
2025.05.25. 10:36

Visszavonult Szabó Zsolt korábbi válogatott kosárlabdázó – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.16. 13:17

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01
Ezek is érdekelhetik