WTCR: Michelisz kampányol a friss jogosítványosok neveléséért

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 10:10
Michelisz Norbert nemcsak papol róla, csinálja is. A túraautó-világbajnokság tavalyi ezüstérmese évekkel ezelőtt elkötelezte magát a biztonságos közlekedésre nevelés mellett, így az idén is büszkén vállalta, hogy aktív résztvevője és zsűritagja lesz a immár másodszor tartandó KRESZ-Faktor vetélkedőnek.

A három fordulóból álló esemény a friss jogosítványos, 17 és 25 év közötti sofőrök közlekedésének biztonságosabbá tételét célozza az NFM és a Hungaroring kezdeményezésére.

„Hat-hét éve dolgozom együtt a tanpálya tapasztalt instruktoraival, közösen szervezünk tréningeket, amelyek során rutinos sofőrök és friss jogosítványosok egyaránt próbára tehetik képességeiket” – mondta Michelisz.

„Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az effajta próbatételt ne a közúton éljék át először a sofőrök. Tapasztalataim szerint a tréningeken azokat éri nagyobb meglepetés, akiknek már van rutinjuk, és túlságosan optimisták a saját tudásukkal kapcsolatban. A friss jogosítványosok között is van jó néhány ilyen. Ezért is fontos, hogy a KRESZ-Faktor vetélkedő során az ő figyelmüket is fokozottan ráirányítsuk a biztonságos közlekedés fontosságára, és arra, hogy egy apró figyelmetlenség is lehet végzetes, egy kisebb hiba is lehet az utolsó.”

A vetélkedő első fordulója egy KRESZ-teszttel kezdődik, majd a második fordulóba jutók kétperces videót forgatnak az FIA egyik aranyszabályáról, a június 28-án tartandó döntőben pedig a Hungaroringen mérik össze tudásukat elméletben és gyakorlatban is.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
15 órája

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
20 órája

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik