WTCR: Michelisz a Hyundainál folytatja – hivatalos

2018.01.30. 10:33
null
Michelisz hiszi, hogy a bajnoki címért harcolhat idén (Fotó: Facebook)
Beigazolódott, amit sejteni lehetett: Michelisz Norbert elhagyta a Hondát, és pályafutását a Hyundai színeiben folytatja az idén debütáló WTCR-sorozatban.

Michelisz Norbert szerződése a tavalyi szezon végén lejárt a Hondával, így azt követően kétséges volt, hol folytatja a karrierjét a tavalyi WTCC-ezüstérmes. Mint korábban megírtuk, szárnyra keltek olyan hírek, melyek szerint a Hyundaihoz igazolhat, és ezt nemrégiben hivatalosan is megerősítette a dél-koreai gyártó és a BRC Racing.

A magyar pilóta Gabriele Tarquini csapattársaként egy i30 N TCR-t vezetve méretteti meg magát idén a WTCR-ben.

„Ugyanazt érzem jelenleg, mint a karrierem elején – nyilatkozta Michelisz a motorsport.com-nak. – Új csapattal és új autóval dolgozom egy új bajnokságban. Ez kihívást jelent számomra, egyben nagyszerű motiváció is. Már várom, hogy újra Gabrielével dolgozhassak és tanulhassak tőle az első verseny előtti teszten. Tavaly egyértelműen az i30 N TCR-t és a BRC Racing Teamet kellett megverni a győzelmekért, így biztos vagyok benne, hogy idén is a győzelmekért és a bajnoki címért harcolhatunk."

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15

TCR World Tour: Michelisz kilencedik a portugáliai időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:02

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 18:38

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 13:31

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 16:29

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 19:36

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 12:39