WTCC: Michelisz második lett a második futamon

Vágólapra másolva!
2016.05.08. 18:53
Michelisz Norbert a rajtpozícióját megtartva másodikként végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) marokkói versenyének második futamán, Marrákesben.

Az első marokkói futamon ötödikként végző Michelisz kora este a második helyről indult, és a start után megtartotta ezt a pozíciót. Ez a viadal az eső miatt már vizes pályán zajlott, a brit Rob Huff azonban hozzászokhatott ehhez, nem is nagyon zavartatta magát, rajt-cél győzelmet aratott.

Mögötte Michelisz sem követett el nagyobb hibát, a verseny középen volt egy kisebb bizonytalankodása, de Tiago Monteiro nem tudta megelőzni, így másodikként ért célba a magyar pilóta.

Az argentin José María López csak negyedik lett, de ezzel is növelte az előnyét összetettben ezen a hétvégén.

WTCC, MAROKKÓI NAGYDÍJ
2. FUTAM

1. Rob Huff (brit, Honda)
2. MICHELISZ NORBERT (Honda) + 0.611 mp
3. Tiago Monteiro (portugál, Honda) + 1.251 mp
Az élmezőny állása: 1. López (argentin) 138 pont, 2. Monteiro 124, 3. Huff 98, 4. Michelisz 85, 5. Bennani (marokkói) 83

Állás később.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik