WTCC: Michelisz hatodik lett a mogyoródi időmérőn

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.23. 16:48
null
Michelisz Norbert az első vasárnapi futamon az 5. helyről indulhat (Fotó: Földi Imre)
Michelisz Norbert hatodik lett a túraautó-vb Magyar Nagydíjának időmérőjén.

 

A világbajnoki pontverseny harmadik helyén álló Michelisz Norbert a nyolcadik legjobb időt autózta az időmérő első szakaszában, amelyet Ficza Ferenc, a Zengõ Motorsport versenyzõje a 17. helyen zárt.

A Q2-ben hatodik lett, alig több mint egy tizeddel elmaradva a svéd Thed Björktől, aki ötödikként még kvalifikálta magát a Q3-ba – Michelisz hondás csapattársaihoz (Tiago Monteiro, Rob Huff) hasonlóan.

A fordított rajtrácsos futamot az 5., a második versenyt a 6. rajtkockából kezdi meg a magyar pilóta.

„Kicsit csalódott vagyok, az időmérőig minden jól ment, úgy éreztem, bejuthatok a Q3-ba – nyilatkozta a kvalifikációt követően Michelisz, aki két hondás csapattársával, a portugál Tiago Monteiróval és a brit Rob Huff-fal másodikként zárt a csapatidőfutamban a Citroënek mögött, a Lada pilótahármasát megelőzve. – Hazai pályán jó lett volna előrébb végezni az időmérőn. Szeretnék dobogóra állni az első vasárnapi futamon, és természetesen a másodikon is ez a cél, de a hatodik helyről jóval nehezebb lesz.”

Az első futam 14.15-kor, a második 17.15-kor kezdődik vasárnap.



 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik