WTCC: Michelisz 2015-ben először jutott be a Q3-ba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 20:01
Michelisz Norbert 2015-ben először jutott be az időmérő edzés harmadik szakaszába, és a negyedik helyről indulhat a túraautó-vb (WTCC) első portugáliai futamán.

A Q3-ban a gyors körében hibázó Hondával versenyző magyar pilóta a második futamon a hetedik helyről rajtolhat.

Az élről az éllovas argentin José María López indulhat, mögötte az egyaránt francia Sébastien Loeb és Hugo Valente végzett.

Az élről az éllovas argentin José María López indulhat, mögötte az egyaránt francia Sébastien Loeb és Hugo Valente végzett.

Q1

Michelisz Norbert az első gyors körének az ideje a harmadik helyre lett elég, de érezte, hogy ebben több van, ezért újból neki vágott. Az első szektorban ő volt a leggyorsabb, de sajnos nem folytathatta tovább, mert megállították az etapot. Kiderült, hogy Muller autóján ott felejtették a szerelők a ventilátort, amit azonnal el kellett távolítaniuk.

Hosszú percek teltek el, mire engedélyezték az időmérő folytatását, Michelisz természetesen javítani akart, és sikerült is neki. Újból harmadik volt és ezzel az eredménnyel jutott tovább a második szakaszba.

Nem sikerült bekerülnie a legjobb 12-be az angol Rob Huffnak, az olasz Stefano D’Astenek, a holland Tom Coronelnek – aki hangot is adott elégedetlenségének és „neki ment” a kínai Ma Csing Huának – az angol Tom Chiltonnak, a francia Filipinek és a belga Demoustiernek.

Q2

Az argentin Nestor Girolami a második szakasz elején hibázott, az autójának bal első kereke kitört. Olyan helyen történt a baleset, hogy hosszú percekre ismét megállították az időmérőt. Az autót nem is tudták behozni a pitbe, csupán parkolópályára tették. Csupán két gyors körre maradt ideje Michelisznek, aki ismét megfutotta a harmadik legjobb időt, de az utolsó pillanatban az olasz Gabriele Tarquini egy tizeddel jobb időt futott, így Norbi a negyedik helyre csúszott vissza.

Q3

Idén először került be a magyar pilóta az időmérő harmadik szakaszába. A szabály szerint másodiknak kellett kimennie, a francia Hugo Valente után, aki nagyon jó időt ment (1:59.333). Mivel Michelisznek bemondták az eredményt, tudta, hogy kockáztatnia kell, hogy ennél jobb legyen, de sajnos a sikán végén hibázott, így nem sikerült megelőznie a franciát. Végül a negyedik helyen végzett – Tarquini föladta, mert szintén hibázott.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44
Ezek is érdekelhetik